„A hagyományos és az európai politikában domináló pártok hallgatását és szemmel látható tanácstalanságát a populisták használják ki. Az ő politikai talajuk a félelem és az ésszerű válaszok hiánya. Ködösítés nélkül kimondják azt, amit a nyugtalan és megrémült emberek hallani akarnak - hogy nem fogunk tanácstalanul várni, amíg újabb tálibok jelennek meg Londonban vagy Párizsban, hogy nem tetszenek a Marokkóban honos szokások Olaszországban, hogy a harminc éve Berlinben dolgozó törökök észrevehetnék már, hogy nem Anatóliában élnek.
Mindezt már jó ideje megírta Samuel Huntington és Oriana Fallaci, de addig, amíg a »civilizációk háborúja« főleg az entellektüelek vitájának tárgya volt, a mainstream politika hallgatott. Csak a szókimondó és egyre nagyobb területet elfoglaló politikai konkurensek megjelenése változtatta meg gyökeresen a helyzetet. Ez a harc Franciaországban kezdődött a muszlim csadorok ellen, de egyre több európai országban is elfogadnak hasonló szabályozásokat. Kemény elszámoltatásra számíthatnak a muszlim »becsületgyilkosságok« elkövetői. Nem lesz tolerancia a többnejűséggel és a hitélet burkolt ideológiai agymosásával szemben sem. Eleinte csak Nicolas Sarkozynek volt bátorsága kimondani, még az Európai Bizottság elítélésének ellenére is azt, hogy hol a határ. Ezek után már mások is szókimondóbbak lesznek - akár őszinte meggyőződésből, akár a következő választások eredményétől tartva. Nem tudom, mi lehetett Angela Merkel indítéka, de most már egészen biztos: azután, hogy beismerte a német bevándorlási politika csődjét, kijelentése meg fogja változtatni az összeurópai diskurzust. A tabuknak vége.”