London multikulti

„amig ott eltem, tok sokaig erolkodtem, hogy megragadjak valami esszencialis kulonbseget budapest es london kozt. nyilvan nincs olyasmirol szo, hogy az angolok jobb emberek lennenek, genetikusan vagy akarmi, meg hagyjuk az osszes tobbi buta nemzetkarakterologiai kozhelyet is.

a legtobb amire jutottam, az egy darab ilyen megfigyelt es megvizsgalt alapveto kulonbseg (nyilvan tobb is van), megpedig hogy londonban leszarjak egymast az emberek, budapesten meg nem. ennek vannak jo meg rossz oldalai, a rosszal most nem akarok sokat foglalkozni, mert elegge nyilvanvalo. londonban sokkal figyelmetlenebbek egymassal az emberek, es az udvariassaguk es turelmuk arra valo, hogy a mar emiatt fellepo konfliktusokat gordulekenyen kezeljek. mindenesetre peldaul aki mar egyszer kiprobalta a londoni tomegkozlekedest reggeli csucsban, ami tulajdonkeppen egy elet-halal harc egy olyan kozegben, ahol mindenki levegonek nezi a masikat, es kizarolag sajat magara figyel, az nagyjabol sejti, hogy mirol beszelek.

de megnyilvanul ez nagyon sok minden masban is, kezdve peldaul az olyan aprosagoktol, hogy londonban nem bamuljak egymast az emberek. huzamosabb londoni tartozkodas utan eltolteni par napot a budapesti metron egy rettentoen frusztralo erzes. az ember felszall, minden szempar raszegezodik egy par pillanatra, es erezni a rontgent, ahogy a veloig hatol es itelkezik. az emberek pedig pokerarccal vedekeznek - ulunk teljesen semleges arckifejezessel es revedunk a semmibe ures tekintettel, mert igy lehet a legkevesbe olvasni minket, igy simulunk be es keruljuk el az iteletet.”