„Tudjuk, miért választanak bennünket német – befektető – barátaink. S örülünk is az új munkahelyek ezreinek.
Ettől azonban Magyarország nem lesz eldorádó.
Miként az elmúlt két évtizedben sem váltunk azzá. Pedig a külföldi működőtőke, magyarán, vállalati befektetések terén kifejezetten jó a magyar statisztika. De árnyalja a képet, hogy míg a megtelepedett multik mindössze az összes hazai dolgozó egyharmadát foglalkoztatják – túlnyomórészt nem a magyar cégek beszállítói tevékenységére alapozva –, addig a hazai kis- és közepes vállalkozások az alkalmazottak kétharmadát.
Bizony: a legyengült, a válságban padlóra jutott kis cégek jelenleg is a legnagyobb munkaadók. Úgy, hogy az exportpiacra képtelenek kijutni. Részint azért, mert az ide telepedett multik minőségi követelményeinek nem tudnak eleget tenni, másrészt nincs hozzá adminisztrációs és marketingháttér, harmadrészt pedig nem is tudják, hogyan jussanak ki a piacra.
Reméljük, fordul a kocka: az állam ez idáig nem különösebben vagy egyáltalán nem követelte meg azoktól a cégektől a beszállítói tevékenység kiterjesztését a hazai kis- és közepes vállalkozásokra, amelyek költségvetési ingyenpénzben részesültek. Lehet persze arra hivatkozni, hogy a külföldi nagyvállalatok milyen mértékben „dobják meg” az exportot, ám legalább ekkora mértékben a behozatali oldalt is!
Leegyszerűsítve tehát úgy váltunk a kelet-közép-európai régió befektetői Mekkájává, hogy összeszerelő üzemek és hipermarketek lerakata lett Magyarország.”