„Roppant sajnálatos, hogy a szocik közül csak három képviselő mert nemet mondani a »kettős állampolgárságra«. Az egész magyar Országgyűlésben három képviselő akadt, akinek volt bátorsága nyíltan elutasítani a múlt irredenta hagyományait élesztgető, jelen- és jövőbeni hatásait tekintve pedig csak kárt okozó »nemzetpolitikai« hisztériát! (A kárt a kinti magyarok, az ország külkapcsolatai, illetve - a Fideszes szavazóbázis kalkulálható növekedése révén - a hazai demokraták fogják elszenvedni.) A többieknek, akik (egy híján) feltehetően nem értettek egyet, csak tartózkodásra (három szoci és két elempés) vagy a szavazás elsumákolására (harminchárom fő plusz a figyelmetlen Vona) futotta a "bátorságukból".
Nagy kár. Mert a demokraták számára (beleértve az ateistákat is) ma csak a krisztusi egyértelműség lehet irányadó: »az igen: igen, a nem: nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.« (Máté, 5.37.) Ha így lett volna, a 3 nem s az 5 tartózkodás után Semjén nem ömlenghet »soha nem látott nemzeti egységről«.
Ma két fronton zajlik a politikai offenzíva. Az anyagi szférában: az uralmi intézmények elfoglalásáért - és a lelkek fölötti uralomért: az autokratikus rezsim legitimálásáért. Az előbbi fronton nincs eszköz az ellenállásra. Ott nemcsak az írott jog - a valóság sem akadály. (A valóság az, hogy Stumpfot nem lehetett volna alkotmánybíróvá ütni. Ám Orbánék ezúttal nem a törvényt erőszakolták meg, hisz beírhatták volna, a »kiemelkedő tudású jogász« mellé a »politológust«; ők azonban - pongyolaságból vagy csak mert megtehetik? - inkább a valóságon követtek el gyalázatot.) A kétharmadukkal módjukban állna alkotmányba foglalni azt is, hogy a Nap nyugaton kel és keleten nyugszik: nincs eszköz meggátolni. Attól fogva ez volna a Törvény: aki tagadja, büntethető.”