„Balatonendréden barbár tájrombolás zajlik ezekben a percekben is, amely tönkretesz egy meseszép kis falut úgy ráadásul, hogy az ott lakóknak a világon semmi haszna nem lesz belőle.
Van-e közöm hozzá? Nem, nincs. Nem vagyok endrédi lakos, nincs ott házam, meg semmim se. Tavaly nyáron jártam először a településen, épp azért, mert az akkor még csak tervezett út ellen tiltakozók elhívták a sajtómunkást, hátha ír valamit. Írtam. (...)
A meseszép kis völgyben fekvő falu magasabb pontjairól látni a Balatont (a tóhoz nincs kapcsolata, az autópálya másik oldalán van ugyanis), a természet Natura 2000-res védettség alatt áll, ott jártamkor például szarvascsorda szaladt át előttünk a falu határában, a domb másik oldalán. S hogy mit kerestem ott? A helyiek megmutatták, hogy ha már utat kell építeni, van ott egy nyílegyenes, százéves földút, amely éppen Lulláig, az összekötendő másik faluig tart. Ha már utat kell építeni, mondták, miért nem itt? Miért a falu völgyén, dombján át, ami egyrészt tönkrevágja a tájat, drága, mert mindenféle völgyhidak és bevágások kellenek hozzá, másrészt irgalmatlan kipufogógáz-tenger és zaj lesz a következménye, márpedig Endrédnek semmi mása sincs, csak a szépsége, nyugalma, meg az autópálya-kijárata: ideális helyszín a turizmus fejlesztéséhez. (...)
Tavaly nyári cikkemben még azt írtam: valószínű, hogy a völgyön áthaladó út épül meg, ezért aztán már csak néhány évig gyönyörködhetünk Balatonendréd szépségében. Tévedtem. Csak egy évig gyönyörködhettünk. Nincs happy end.”