
Az MSZP-nek és a Jobbiknak is érdeke az LMP jó szereplése
Nem is értem, hogy miért az LMP gyalázásával foglalkoznak, közös érdekünk lenne, hogy ne legyen Fidesz-többség. Interjú.
„Tegnap-tegnapelőtt hirtelen meglódult a gyűjtés az oldalán fellelhető adatok szerint. Minek köszönhető ez a nagy nekibuzdulás?
Több oka van. Nagyon gyakori, hogy az a szimpatizánsunk, aki begyűjti az ismeretségi köréből a cédulákat, csak a kampány végén hozza be és adja le a szelvényeket. A másik, hogy az LMP-szimpatizánsok olyanok, mint az egyetemista, aki az utolsó pillanatra halasztja a vizsga előtti tanulást. Sokan most ébredtek fel. A harmadik, hogy egyszerűen szabadságon voltak az emberek és sokan most jöttek vissza az iskolakezdés idejére.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

Van persze egy negyedik feltételezés, ami az ellenfelek részéről már többször elhangzott, hogy nem törvényes úton érkeznek a cédulák. Volt már olyan utalás is, hogy akár a Fidesz is megsegítheti a megmaradt fölös cédulákból az LMP-t, amiért egyszer majd kérnek valamit.
Nekem kezd elegem lenni ezekből az utalgatásokból. Az MSZP meg a Jobbik mással sem foglalkozik a kampányban, mint az LMP lejáratásával. Ha valaki választási csalást gyanít, tegye meg a feljelentést, ne utalgasson. Az LMP tett is ilyen feljelentést, a X. kerületi jelöltünknek ajánlószelvényeket akartak eladni. (...)
A közvélemény-kutatások szerint lehet, hogy éppen nem lesz meg a Fidesz-többség. Ez felértékelné az LMP-t. Lesz-e koalíció, akár alkalmi, akár másmilyen?
Biztos, hogy nem fogunk koalícióra lépni a Fidesszel. Nem cél, hogy az LMP egy ilyen koalíciós ölelésbe belemenjen, ami egyébként, azt hiszem, a párt végét jelentené. Az a cél, hogy a Fideszt rákényszerítsük egy másfajta politizálásra, mint amit a Parlamentben képvisel. Egy olyan politikára, ami az együttműködésről, a párbeszéd kereséséről, partnerkeresésről szól.
Ezért nem is értem, hogy a Jobbik és az MSZP miért az LMP gyalázásával foglalkozik, hiszen ez közös érdekünk lenne. Ha nem lesz Fidesz-többség, akkor az lehetőséget ad arra, hogy az LMP meg a többi párt a saját prioritásaival tárgyalási pozícióba kerüljön.”






