„A (felső-)középosztálybeli, fiatal és magasan képzett „új kulturális elit” kisajátított kultúraképe felől mindenki populista, aki nem kozmopolita, mindenki provinciális, aki nem Tarantino Facebookcsoport tag. Mindenki bunkó, aki nem beszél nyelveket. Mindenki lepattant fogyasztó, aki nem bizonyos szubkulturális élményeket és szolgáltatásokat fogyaszt materiális javak helyett vagy azok mellett. Mindenki begyepesedett, aki nem az interneten tölti le, hanem tévén nézi a sorozatot, aki nem fair-trade kávét iszik, holott tehetné, nem száll bringára, ha akciózik a BKV, vagy Nick Hornby Fociláza óta nem olvasott szépirodalmat. Mindenki paraszt, aki nem mozog otthonosan a nagyvárosi dzsungelban – már ami a gyakorta változó trendi helyeket, szórakozási és gyülekezőpontokat illeti. Aki nem érti a menő humort, nincs otthon a menő témákban. És főleg: aki munka mellett nem tud tagja maradni a kitolódott kamaszkor infantilis álalternatív vizuális, nyelvi és metakommunikációs közösségének.
Az új kulturális-értelmiségi elit annak ellenére várja el a lent lévőktől, hogy értsék a galériák, a performance-ok és a digitális társadalom nyelvét, ő semmilyen közvetítői mechanizmust nem hoz létre számukra. A „liberális-individualista” ideológiában tobzódó önmegvalósító, felhalmozó és szabados középosztályi elitek partikularitását éppen az adja, ami a baloldali-közösségi-emancipatórikus gondolkodás teljes hiányából ered: az alul lévőket nem szövetségesként próbálják kezelni, felemelni, magasabb célok érdekében mozgósítani, hanem egyszerűen ki próbálják ebrudalni saját világukon kívülre.”