„Volt egyszer egy páncélszekrény. A Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) nagy hatalmú vezére az irodájában tartotta a Gellért-hegy oldalában, vagy talán inkább a főigazgató budai villájában lapult, valahol egy vadászjelenetet ábrázoló olajfestmény mögött. Az emberek azt beszélték, hogy ebben a trezorban a KBH vezetője különleges dokumentumokat őrzött, amelyek miatt érinthetetlen maradt az idők végezetéig. Ezek az iratok azonban nem a honvédségnél elkövetett súlyos korrupciós bűncselekmények vagy a seregbe beszivárgó veszélyes elemek aktái voltak, hanem olyan ügyiratok, amelyek politikusokról szóltak, akiket beszervezhetett a Kádár-kori III/III-as főcsoportfőnökség. A főelhárítónak tehát elég volt lakatot tennie a szájára, és pozícióban maradt, csak a legendás széfre kellett hivatkoznia, hogy mindenki elhallgasson, bármit is csinált.
Elnézhette például, hogy a honvédség egyik legjobb katonája életét vesztette, mert hatástalanított eszköz helyett valódi robbanószerhez nyúlt egy bemutatón. Feltehetőleg behunyta a szemét akkor is, amikor a Honvéd Vezérkar főtisztjei a hadseregtől kiszuperált terepjárókra alkudoztak, hogy azokat négyesével adják tovább, akár a kufárok az ócskapiacon. Évekig nem akart tudni arról sem, hogy az orra előtt lopták a honvédség pénzét, és bűnszövetségben fogadtak el kenőpénzeket a Honvédelmi Minisztériumban magas rangú katonatisztek.”