Caligula lovai

„Orbánban régtől fogva munkál valami misztikus hit. Ez teszi, hogy hívői nem is politikai vezetőt, hanem spirituális szektavezért látnak benne. Volt ő már az Erő hordozója, a mindent legyőző Akarat (kicsit náciízű!) megtestesítője, Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott, most pedig hirtelenjében rátalált az üdvözítő Józanészségre. (Riasztó ez az állandó, feltehetően az alapvető őszinteséghiányból eredő, személyiségváltó kényszeresség) Mondom: látszott rajta, hogy ez nem hipokrízis, nem képmutatás. Ez az ember, akit sok minden összejátszása - többek között politikai ellenfeleinek gyengesége és hibái - végül demokratikus viszonyok között egészen rendkívüli hatalommal ruházott fel, csakugyan azt hiszi, hogy valami sugallatos Józanész jegyében, és természetesen a Haza üdvére teszi, amit tesz. (...)

A hatalommal való gátlástalan visszaélésen túl van abban valami ijesztő lelketlenség, ahogy emberek tömegét az utcára hajigálják, ahogy a diktatúrák legrosszabb napjait felidézve közönyös arccal egzisztenciákon, polgári életeken gázolnak át. Mindegy, hogy rendőrkapitányról, tisztiorvosról (az is bizalmi, politikai állás?), minisztériumi fogalmazóról van szó. Jó napot kívánunk - szakértelem nix, újra itt van az alkalmasság egyetlen mutatója, a feltétlen párthűség. Ha az Állami Számvevőszék élére mérsékelt szaktudású aparatcsik kerül, akkor a Józanész szerint helyettese már igazi caligulamén - egy vidéki polgármester, akinek egyetlen elévülhetetlen érdeme, hogy összerúgta a port korábbi pártjával, a szocialistákkal, s ezért jár neki jutalom.”