„Mit lehet tanulni az államalapításból?
Azt szokták mondani a történelemről, hogy az élet tanítómestere. Nyilván ennek a tanítómester státusznak sok minden ellentmond. A történelem, illetve a múlt megismerése arra int, hogy elkerüljük a múlt hibáit, és hogy valamiféle tapasztalatokat merítsünk belőle. A magyar állam megalapítása egy tanulságokkal teli történet. Amit üzen a történelem, mindig nagyon nehéz kihüvelyezni, a politikusok pedig szeretik az éppen aktuális üzenetükhöz hozzákötni István király történetét. István király hol Európai Uniót akart, hol regionalizmust, hol szubszidiaritást. Azt nem nagyon lehet tagadni, hogy a kereszténység fölvétele, a modern vagy a középkori magyar államrendszer megteremtése, a vármegyék és igazgatásszerveinek a létrehozása olyan tett volt, amely hosszú időre megalapozta a magyar állam helyét Európában.
A történész számára mit mond 2010-ben Szent István ünnepe? Egyáltalán Szent István ünnepe-e, az államalapításé vagy az új kenyéré?
Voltak arra kísérletek, hogy 1945 után az államhatalom újraértelmezze az ünnepet. Az Alkotmány ünnepévé vált, aztán a kenyér ünnepévé, a 80-as évek elejétől pedig az látszott, hogy megpróbálták először csak István királyt, aztán pedig Szent Istvánt visszaemelni. (...)
Mi az az érdek, amit a magyar külpolitikának érvényesítenie kell? A határon túl élő magyar emberek érdeke? Vagy ezen túl a magyar nemzet, a 15 millió magyar érdeke?
A külpolitikusok dolga az, hogy a magyar nemzeti érdeket és a sajátos magyar történelmi körülményekből adódóan a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekét is képviselje - ezt a kettőt kell összeegyeztetni. Ez nem egy egyszerű feladat, sőt sokszor egymásnak ellentmond, mint például az alapszerződések időszakában. Láttuk, hogy a magyar nemzeti érdek az volt, hogy Magyarország csatlakozzon az euroatlanti intézményrendszerhez. Ennek a feltétele az volt - erre nagyon világos nyomás volt Washingtonból és Brüsszelből -, hogy kellenek alapszerződések. Ez nem mindenkinek tetszett, és főleg a határon túli magyar politikai pártoknak, az RMDSZ-nek vagy az akkor még külön lévő MKP-t alkotó pártoknak nem tetszett. Akkor ott volt egy átlépés az ő érdekeiken. Ez nem volt egy szép pillanat. Az én elképzeléseim szerint egy jó magyar külpolitikának ezt a kettőt kell valahogy összeegyeztetni: a magyarországi lakosság és a magyar nemzeti közösség érdekeit egyszerre próbálja képviselni, ha erre igény van. Márpedig van igény a határon túli magyar közösségekben, hogy Magyarország álljon ki értük a nemzetközi fórumokon és támogassa az autonómiatörekvéseiket.”