„Örülök a spanyolok világbajnokságának. De ez mind magánügy. Nincs tanulsága, legfeljebb annyi, hogy az ember bizonyos helyzetekben tudathasadásos. És nemcsak azért, mert nem szívesen drukkol a pojácává süllyedt Maradona csapatának, noha szereti Lionel Messit. Hanem azért is, mert azon kevesek közé tartozom, akik érteni vélik ugyan, miért nem képes a világ az emberek közti gazdasági-társadalmi egyenlőség alapján működni, elfogadom a jövedelmi különbségeket is (bizonyos arányok-mértékek és normák érvényesülése mellett), mégsem esik jól, amikor Orbán miniszterelnököt nyilatkozni látom a dél-afrikai VB-döntő helyszínén, Csányi bankelnököt meg szorgalmasan fotózni az őrülten ünneplő újdonsült világbajnokok mögött a nézőtéren. Az az igazság, hogy én is szeretnék VB-döntőre járni, és a nézőtéren a díjátadás helyétől néhány sornyira fotózni. De hát én csak a nép vagyok. Egyszer próbáltam meg az interneten helyet foglalni a Roland Garros döntőjére – a franciák hagyományosan nagy népbarátok, olcsón adják a jegyeket (ellentétben az angolokkal, akik vagyonokat kérnek egy wimbledoni döntő minden székéért), de a népbarátság csak elvi, mert olcsó jegyekhez az interneten adott napon 0 óra 0 perctől lehet hozzájutni, majd jön az értesítés, hogy a 0 óra 01 perces jegyfoglalás, sajnos, sikeretlen volt, mert már minden jegy elkelt.
De hát ez van, ha az ember a nép egyszerű gyermeke. Nem esik ez nekem jól, különösen, amikor azt olvasom, hogy Orbán 1998 óta minden VB-döntőn ott volt, én meg sose jutottam ki egyre se. Se pénzem nem lett volna rá soha, se Sepp Blatterrel nem sikerült olyan viszonyba keverednem, hogy meghívjon valamelyikre (bár meglepne, ha az 1998-as VB-döntőre Blatter hívta volna meg Orbánt).”