„Ma már talán nem is kell magyaráznunk, miért tarthatatlan jó helyzetről beszélni az 1990. évi államadósság ismeretében. Mostanra talán világos: ez az ország 1990-re már el volt adva, és főleg azért, mert azokat, akik addigra eladták, a rendszerváltozáskor nem penderítették ki a közéletből. Sőt azóta is 12 évet kormányozhattak – és még egyszer eladták az országot. Most már államvagyon nélkül vagyunk nyakig a córeszban.
Ám az adósságcsapdánál is borzasztóbb a demográfiai csapda, amelybe Trianon óta csúszunk bele – 1956-ig lassan, azóta egyre gyorsuló sebességgel. Már 1990-ben is tragikus volt a helyzet, bár kétségtelenül rosszabbodott azóta is.
Hasonlóan katasztrofális a társadalmi állapot. Sárközi Tamástól volt szerencsém hallani ezt a meghatározást: minden nép értéke a tudásának és az erkölcsének a szorzata. Kétségtelenül találni bizonyítékot arra, hogy az átlagmagyar ma kevesebbet olvas, rosszabbul érti a szöveget, műveletlenebb stb. – ámde vajon jól álltunk ezekben a mutatókban 1990-ben?
Vajon elmondhatjuk-e őszintén visszatekintve 1990-re, hogy akkor a magyar nép tudása és erkölcse, „szorozva”, magasabb volt, mint a szomszédaié? A többi keleti blokkbelié?
Vajon nem azt kell-e inkább bevallanunk végre, hogy a többi „baráti szocialista” nép lényegesen jobb karban volt mentálisan, mint mi?”