- Dehogyis! A mi szakmánk még mindig az urambátyámozáson, csendőr-pertun, gyakran az erőből diktáló alfa hímen, alfa nőstényen alapszik. Szerintem a demokratikus szemlélet sokkal hatékonyabb. Én a kollégáimtól annyit várok el, amennyit magam is dolgozom. Ugyanúgy ügyelek, mint a többiek, sőt azt hiszem, én ügyelek legtöbbet, és általában vasárnap is bejövök. Hétköznapokon hatkor kezdek, vasárnap hétkor, és kilenckor már együtt reggelizek a családdal. Ezt a sportot csak úgy lehet űzni, ha az ember olyan öltözőből fut ki a pályára, ahol minden rendben van, és oda is tér vissza. Anélkül, ami engem otthon körbevesz, nem tudnám csinálni. Van egy fantasztikus feleségem - hídépítő mérnök - aki huszonvalahány éve tolerál engem. Van egy tizennégy éves fiam, remek csávó és a legjobb barátom. Van két ősrégi cimborám, akikre bármikor számíthatok. És van egy nyolcvanéves anyám, hívom naponta, fölmegyek, fölmegyünk hozzá, imádom, de remélem és ő is reméli - soha nem leszünk rászorulva, hogy egy fedél alatt lakjunk. (...)
- Ön szerint tehát a megnövekedett betegforgalomból lemérhető az ország helyzetének romlása?