„A hiperaktív Bill Clinton figyelmét ráirányítani olyan kis hatótávolságú politikai kezdeményezésekre, amelyek kifejezték, hogy milyen fontos neki a közepes jövedelmű családok sorsa, aztán pedig évről évre elérni, hogy ez a figyelem ne is lankadjon: Na ez politikai stratégia. Elérni, hogy George W. Busht olyan közvetlen modorú, hívő embernek lássák a választók, aki bármit megtesz Amerika biztonságáért: Ez is az.
Ugyanez a helyzet Barack Obamával, aki a faji politikát meghaladó, a Bush- és Clinton-évek megosztottsága által tépett sebeket gyógyító politikusként találta fel önmagát. Az ilyen narratívákat nem kitalálni nehéz, hanem ragaszkodni hozzájuk. Ellenállni a kísértésnek, hogy egy-egy politikus a közvélemény-kutatások minden rezzenését és fordulatát követni próbálja: "Irány a centrum! Nem, legyünk radikálisak! Az egészségügy a legfontosabb! Nem, a munkahelyteremtés!"