Kiválasztani és megerősíteni

„A Fidesz gazdasági programja köztudott módon tíz év alatt egymillió új munkahely teremtését célozza meg. Ennek egy fontos eszköze az iparpolitika: olyan kiemelt szektorok állami fejlesztése, mint a mezőgazdaság, az építőipar, a turizmus, sőt a »zöldipar«, amelyben a tervek szerint egymagában 150-200 ezer munkahely keletkezhet.(...)

Mit kezdjünk a bőség zavarával? És miért jobb, ha az adófizetők adójukat, és nem saját kis megtakarításukat fektetik a jövő magyar sikersztorijába? Az iparágakat fejlesztő gazdaságpolitika szakirodalma zavarba ejtő. A klasszikus közgazdaságtan modelljei (mint például a Heckscher-Ohlin modell) szerint az ágazatok fejlődését hosszú távon gazdaságföldrajzi-társadalmi költségtényezők, a rendelkezésre álló erőforrások határozzák meg. Az ebből levezetett laissez faire »bölcsesség« azt mondja, az állam csak pazarolja a pénzt, költséges szélmalomharcot folytat, ha ezen változtatni akar.(...)

A közgazdaságtan újabb eredményei, elsősorban az új gazdaságföldrajz, amely terület felvirágoztatásáért Paul Krugman 2008-ban Nobel-díjat kapott, viszont azt hangsúlyozza, hogy a vállalatok hatékonyságát és ezen keresztül letelepedését nem csupán a természetföldrajzi jellegzetességek befolyásolják, hanem az is, hogy elég szakember áll-e rendelkezésre a városban. Sőt, az sem mindegy, hogy működnek-e a közelben olyan potenciális beszállítók, amelyektől változatos és jó minőségű termékeket lehet vásárolni, vagy olyan versenytársak, amiktől sokat lehet tanulni.

Ha a gazdasági tevékenység ilyen módon térben koncentrálódik, azt nevezzük agglomerációnak. A klaszter az egymáshoz szorosan kapcsolódó tevékenységet folytató vállalatok csoportosulását jelenti. Ez Magyarországon gyakran egy nagyvállalatból és az ő beszállítóiból áll, de sok kisebb vállalat is alkothatja, mint például észak-Olaszországban a ruházati klasztert.”