„Nagy kő esett le a szívemről, ki tudja, hol áll meg. A világraszóló balfaszkodás után Orbán Viktor szót kér az Országgyűlésben (eleve!), és az évtizednyi sötét parasztvakítást félretolva értelmesen kezd beszélni.
Amit mond, annak csekély köze van persze ahhoz, amivel választást nyert, és ezzel el is lehetne kezdeni a szortyogást, hogy nyílt és szervezett politikai hazugság, meg a többi. Bizonyára lesz jelentkező, elvégre az ellenzék dolga az, hogy ellenezzen, és nem lesz túl bonyolult feladat a fideszes praktikákat alkalmazni. Már neki is láttak, de ez is kellemes érzés: a világ rendje helyreállni látszik. (...)
Lesznek még hibák a kapitalizmus építésében, sok mindent kell még majd útközben kitalálni, vagy előreengedni a pártban azokat, akik már olvastak róla. De az igazságbeszéd glóriája halványan megjelent Orbán feje körül. Nem biztos, hogy el fogja kúrni, és szinte senkinek nem érdeke, hogy mégis úgy legyen. Sajnálatos, hogy a parlamenti ellenzék a terveihez képest csakis rossz hatást gyakorolhat rá, hogy nincs az országgyűlésben markáns kapitalista párt, amely az elgyávulás és a bársonyoskodás helyett a bátor haladásra biztatná. Sőt: a prostestáns munkaerkölcsöt felekezete, a református egyház is cserbenhagyta, hiszen ha képvisel az valamit politikailag, akkor az a szélsőjobb. Így ezt az erőt csak belülről merítheti, amihez sok sikert kívánok.”