„Herich György, az Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke minapi konferenciájuk beharangozó sajtótájékoztatóján jókora követ hajított az állónak amúgy sem nevezhető magyar adótan vizébe. Az egyébként kétségtelenül rendkívüli szakmai tudású egyetemi docens, számos szakkönyv szerzője kutatásuk eredményeként hátborzongató összeget, 800 milliárd forintnál is nagyobb summát ír magyar veszteségként az EU-s csatlakozási szerződés adótani szabályainak számlájára. Hangot adva mindeközben azon, a jövőre vonatkozó félelmének is, miszerint e hatalmas ország-veszteség csakis a magyar tárgyalók legteljesebb hozzá nem értése okán keletkezhetett, amiért ugyanis belépéskor - és azóta folyamatosan - elmulasztottak legalább átmeneti felmentést kérni az előnytelen adószabályok alkalmazása alól.
Miként tette pedig azt elmondása szerint belépésekor Szlovákia és Görögország is, még ha ez utóbbi ország példájának hazánkkal kapcsolatos felemlegetése napjainkban nem feltétlenül számít helyzetünket javító mintának, tesszük hozzá már jómagunk. Támadt is nagy purparlé a dologból, más sem hiányzott a szinte még fel sem állt kormány ellen irigységgel és gyűlölettel magát már pukkadásig teleszívott, ország rontó tevékenységük nyomán maroknyivá zsugorodott szoclibek sajtójának: ez is a Zorbán műve, átok reá, hiszen ők kezdték e fejezet tárgyalását a belépés előtt!