Lex Biszkut, de azonnal!

„Azok a passzusok, amelyek védik az oknyomozó újságírót, vagy az újságírót saját tulajdonosával, a lap hirdetőinek érdekével szemben is, jól hangoznak ugyan, de a valóságban kivitelezhetetlen, életszerűtlen elképzelések, s ezért szintén fölöslegesek. Ha a tulajáról megtudja az oknyomozó, hogy törvényt sért, súlyosan, s neki hivatástudatból meg kell írnia, hiába írná meg, a főszerkesztő nyilván kiszedné a cikket. Az oknyomozó tehát felmond, elviszi a sztorit egy másik laphoz, és munkába áll ott. Vagy ha a másik érdekcsoport lapjának tulajai még sokkal többet loptak, szívja a fogát, hogy ócska ez a világ, de mégis ebben kell élni.

Ha már új médiatörvény készül, inkább azt kellene végre szabályozni, hogy hol kezdődik a nyilvánosság: hogy Biszku Béla ne tilthassa le a róla készült filmet arra hivatkozva, hogy utólag visszavonta a hozzájárulását.

Éppen ma, Nagy Imre kivégzésének 52. évfordulóján mutatnának be a róla készült filmet az Urániában, de nem fogják, mert a mozi vezetése fél a pertől. Pedig nem kellene félnie. Nyernének a mai jogszabályok alapján is. Ám hogy a jövőben egyértelmű legyen a helyzet, ki kellene mondania végre egy törvénynek: a nyilvánosság ott kezdődik, ahol valaki kamerába beszél, tudva, látva a rögzítés tényét. Nem a felvétel bemutatásának pillanatában tehát. Erre a rendelkezésre a Biszku-sztori fényében szükség lenne, a fentiek viszont fölöslegesek, legyenek bár mégoly jóindulatúak.”