Biszku-film: bemutatva

„Lengyelországban jártam néhány napja, és éppen a bemutatandó Biszku-film járt a fejemben, amikor lengyel házigazdámhoz fordultam: mi újság Jaruzelskivel, él még az öreg? Él bizony, közölte Radoslaw, egy pillanat múlva pedig hozzátette, X utca és Y házszám alatt lehet megtalálni. Azért tudja ilyen pontosan, magyarázta, mert vannak, akik minden évben tüntetést tartanak a lakása előtt. Egy szót sem szólnak, némán állnak az utcán, szemben Jaruzelski ablakával. Aztán hazamennek, de jövőre megint ott állnak egy kis ideig. (...)

Biszku elmondja, nem érzi magát felelősnek a megtorlások miatt. Többször is. Ő soha, senkinek semmit utasításba nem adott. Egy szignózott dokumentumot tesznek elé, ami azt bizonyítja, mégis így volt. Ki írta ezt? Ki csinálta ezt? - kérdezi. Elképesztő önvédelmi mechanizmusokat fejlesztett ki ötven év alatt. A szocializmus végtelen cinizmusa, csontig hatoló nihilizmusa szól belőle. Nagy tragédia volt, mondja '56-ról, tulajdonképpen elismétli Kádár álláspontját, amelyet Gyurkó László Kádár-apoteózisában előszeretettel úgy emleget, mint a diktátor, és így a rendszer érzékenységének, lelkiismeretességének a példáját. Holott nem több ez, mint az áldozatok semmibe vétele, az események zárójelbe tétele, a kommunizmus érzéketlenségének bizonyítéka, a tisztes temetés és a jogos gyász eltagadása, amely ma Biszku Bélával él továbbra is velünk együtt.

Nem tudom, melyik utcában lakik Biszku Béla, a házszámot is csak véletlenül láttam az egyik képkockán. Nem kell, hogy minden évben az ablaka alá vonuljunk, de a szavaira mindig emlékeznünk kell, azokra a szavakra, amelyek a kommunizmus nyers, pőre valóságát mutatják meg azoknak, akiknek abban a szerencsében volt részük, hogy egy jobb időben születhettek.”