„Fuldokló madarak és baljós műholdképek teszik egyértelművé: az amerikai fúrótorony balesete új és vaskos fejezetet nyit a környezeti katasztrófák nagykönyvében. A szégyenpadra állított BP olajvállalat valószínűleg begyűjti a globálisan keletkező gyűlöletporciók meghatározó részét. Az arcvesztés annak ellenére elkerülhetetlen, hogy az Exxon Mobil 21 évvel ezelőtti maszatolásával szemben a BP idejekorán elismerte felelősségét. (...)
Az olajiparra zúduló indulat amennyire jogos, épp annyira álszent. A fejhullást sürgető moralizáló publicisztikákat és az alternatív logóversenyeket szemlélve néha az az érzésünk, mintha az olajipari mogulok egy más bolygóra termelnék portékájukat. Mintha feledésbe merülne az, hogy a könnyen hozzáférhető olaj a szűk anyagi értelemben vett jó élet egyik alapvető feltétele. Szülője a kiterjedt világkereskedelemnek, a fapados járatoknak, és a leugrós balatoni hétvégéknek. (Hahó, hányan mentek kocsi helyett cangával a Soundra?)
Persze tudjuk jól, hogy elvben politikus és állampolgár egyaránt megújuló energiát akar. Azonban a legtöbb esetben csak addig, amíg nem kell többet fizetni érte. A fogyasztók áldozatvállalása híján így nem marad más hátra, meg kell várni, míg a környezetbarát energiaforrások gazdaságosabbá válnak. Addig viszont marad az olajfolt.”