Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A Bűn és büntelenség sokszor erőltetetten könnyed próbál lenni, időnként blikkzűrös, de nem lehet elvitatni, hogy fontos film.
„Nagyjából ezen a ponton kezdődnek a gondok a filmmel. Biszku ugyanis nem véletlenül tartja ilyen jól magát - áttörhetetlen páncélt vett magára a külső támadások kivédésére, valamint a saját lelkiismeretével folytatott harc megvívására. Így a direkt szembesítésekkel, a nyilvánvaló bűneinek fejére olvasásával egyszerűen nem lehetett kizökkenteni szerepéből. A filmben megszólaló pszichológus érdekes megállapításokat tett Biszku testbeszédéről, védekezési technikáiról - javára vált volna az alkotásnak, ha az ő elemzéseinek nagyobb teret engednek, akár a terjengősen és sokszor teljesen irreleváns módon a filmbe szerkesztett történészi megszólalások kárára.
A Skrabski-Novák párost egy cél vezérelte: Biszku kérjen bocsánatot az általa elkövetett bűnökért. Azonban be kellett volna látniuk, hogy ez soha nem fog megtörténni, miután az öreg kommunista egyáltalán nem tekinti bűnösnek magát, a felelősségét igazi magyar politikusként csípőből másr hárítja. Ha ezt idejében felismerik, lett volna módjuk változtatni a stratégián, és más módon kiszedni az egykori belügyminiszterből a mélyen őrzött titkait. Erre minden lehetőségük megvolt, hiszen Biszku szívesen anekdotázott a régi időkről, beszélt Kádárról, elnyomónak minősítette Rákosiékat, sőt, még 56-ról is árnyaltabban fogalmazott (tragédia volt), mint ahogy azt várnánk tőle. Ha már a címben utaltak rá, okulhattak volna a Bűn és bűnhődés felügyelőjének technikájából: ő sem szembesített soha nyilvánvalóan, inkább belső úton ébresztette rá a gyilkos Raszkolnyikovot tette súlyára. Ha nem így történt volna, a regényhős sem ismeri el bűneit, és nem jut el a megtisztulásig.
Szintén dramaturgiai hiba, hogy miért nem tudjuk meg, vajon Biszku fogadta-e volna őket, ha nem inkognitóban közelednek hozzá, a látottak ugyanis nem győznek meg arról, hogy valóban ennyire elzárkózó lenne. Tanulságos viszont az a kontraszt, amit a meggyötört arcú túlélők (Fónay Jenő, Balázs-Piri László, Wittner Mária) és kicsattanó Biszku között látunk, hirtelen nagy kételyek merülnek fel bennünk az élet igazságosságát illetően.”