„Nem hiszem, hogy Orbán Viktor kifejezetten gonoszságból és diktátori hajlamoktól vezérelve képzeli el így a kormányzást, egyszerűen csak benne is megvan a kelet-európai posztszocialista vezetők autoriter vezetésre való hajlandósága, és nem kevésbé Gyurcsány átalakító lendülete, az igény minden megváltoztatására, arra, hogy az úton mindenki kövesse. Csakhogy ez Gyurcsánynak sem ment és nem azért, mert nem volt kétharmados parlamenti többsége. Hanem mert egyikük sem érti, hogy mindenkit üdvözítő megoldás nincsen, a politika lényege az egyet nem értés, a különféle érdekek reprezentációja. Hiszen, hogy mást ne mondjak, a sokat emlegetett devizahitelesek és az exportra termelők érdekei tökéletesen ellentétesek. A kormányprogram mégis nagyvonalúan össznépi egyetértést hirdet, akárcsak a nemzeti közép kormánya tette, 2002-ben.
Ezek ellenére számos komoly terület kezelésével kapcsolatban minden elképzelés teljesen hiányzik. A legszembetűnőbb ezek közül: a dokumentum, a magyar politikai hagyományok legostobábbikát követve egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy létezik egy általunk nem nagyon befolyásolható külvilág. Politikai, gazdasági, technológiai. Nincs külpolitikai fejezet, sőt, maga a "külpolitika" szó sem szerepel benne egyszer sem. Összesen három bekezdés szól arról, hogy Magyarországnak újra bizalomra és befolyásra kell szert tennie külföldön, hogy sikerre vigye a nemzeti ügyeket. Ennyi.
Semjén Zsolt szíves közlése szerint ezt a gyakorlatban úgy kell érteni, hogy a külpolitika a nemzetpolitika része, és az utóbbi területen született döntésekről a külügy tájékoztatja a világ Magyarországon kívül eső, elenyésző kisebbségét. Az már most látszik, hogy Martonyi nehezített pályán fog versenyezni: kézben kell tartania a valódi külpolitikát (többek közt a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok nagyját), a lehetséges mértékig el kell hárítania a nem kifejezetten diplomatikus kollégái okozta károkat, és eközben el kell hitetnie Semjén Zsolttal, hogy tulajdonképpen ő a főnök.”