„Egy társadalom polgárosodottságának szintjét az oktatásüggyel is lehet mérni, sőt, sokan úgy gondolták és gondolják, hogy a műveltségi polgárosodás egyenértékű a gazdasági értelemben vett polgárosodással. A kommunista éra ebben a dimenzióban nem gondolkodott, de miután a kommunisták civilizáló funkciót is be kívántak tölteni, ezért az ő gondolkodásukban nem a polgárosodás, hanem inkább a népboldogító motívum munkált. Az 1990-től működő magyar demokratikus államrend is eleddig érintetlenül hagyta a megint csak változó nevek alatt futó oktatásügyi, kulturális államigazgatási-miniszteriális képviseletet.
Most, 2010-ben ez a 162 éves, változó motívumokból, változó intenzitással és színvonalon folytatott tradíció megtörik. Akik most erről döntenek, önmagukat nemzetinek gondolják. De ha megszüntetik az oktatásügy-kultúra önálló államigazgatási képviseletét, akkor az egyik legfontosabb nemzeti tartalom intézményes kifejeződését kérdőjelezik meg. Akik most erről döntenek, azok polgárinak gondolják magukat. De a magyar polgárosodás menetében 1848 óta a műveltségi polgárosodásnak mindig is meghatározó, kiemelt szerepe volt, ezért erőteljes kétségeket ébreszt ennek az öndefiníciónak a hitelessége.