„A válság még nem ért véget, az európai gazdaság olyan törékeny, hogy egy izlandi vulkánkitörés is képes elfújni az idei növekedést. A számos gond és baj közepette egyre nehezebb a választópolgároknak elmagyarázni azt, hogy miért kellene helytállniuk azokért, akik akkor is nagy lábon éltek, amikor már nem lehetett, és egy vállrándítással elintézték a világon végigsöprő pénzügyi krízist. Nem beszélve arról, hogy ma már a közös uniós kassza befizetői sem mutatnak jó példát másoknak. Jócskán aláássa az euró tekintélyét, hogy az Európai Unió huszonhét tagországából jelenleg huszonegy ellen zajlik Brüsszelben túlzottdeficit-eljárás, ami azt jelenti, hogy az államok zöme nem tartja be azokat a költségvetési feltételeket, amelyek a kontinens gazdaságát aládúcolnák.
Egyre több fejlemény támasztja alá azoknak a közgazdászoknak az igazát, akik szerint azokban az országokban, ahol az emberek jövedelme és anyagi helyzete messze elmarad a nyugati szinttől, előbb-utóbb visszaüt az euró bevezetése. S nemcsak a szegény rokonok szenvedik meg a közös valuta hirtelen átvételét, de mindez megrengeti az uniós pénz árfolyamát a nemzetközi pénzpiacokon is. Ha túl nagy lesz az ára, nem biztos, hogy az eurózóna öszszes országa vállalja azt, hogy ne csak együtt nevessen, hanem együtt sírjon is a többiekkel. Európa hamarosan válaszút elé kerül. Vagy erőssé teszi az eurót egy olyan kőkemény rendszerrel, amibe nem mindenki férhet bele, tehát egy-két eurózónás országnak útilaput kellene kötni a talpára, vagy bukdácsol még egy ideig, majd a saját sírjába hanyatlik az uniós fizetőeszköz.”