„Bár a magyar közéletet hivatalból figyelemmel kísérő újságírónak sokszor az a benyomása, intelligensebb csimpánzok borzadva fordulnának el politikai vitáinktól, némely politikai csoport pedig lényegében a szervezett bűnözés egyik ágává silányult, szavazni nemcsak szükséges, hanem jó is. A voksolás lehetőséget ad a büntetésre, figyelmeztetésre, s a bizalom kifejezésére is. A képviseleti demokrácia az egyetlen berendezkedés, amelyben minden politikusnak - legyen akár a legbefolyásosabb, vagy a leghatalmasabb - előbb vagy utóbb számot kell adnia cselekedeteiről. Ennél erősebb kontrollt nem ismerek.
A jelenlegi honi korrupciós ügyek legfőbb tanulsága az, hogy nincs olyan kegyelmi állapot, amit a politikusi gőg és elbizakodottság, a »nekünk mindent lehet« érzése ne tudna lerombolni. Aki úgy vélekedik, hogy »mindenki lop« és a »szavazatomtól úgysem változik semmi«, saját magát fosztja meg a fegyelmezési lehetőségtől. S végsősoron jóval kisebb erkölcsi alapja van az éppen hatalmon lévők bírálatára. Ha meg rájuk voksolt, egy következő alkalommal büntethet, ezzel is kifejezve elégedetlenségét. De a szavazás csak egyik eszköze a hatalmon lévőket hatékonyan féken tartó demokráciának. Meggyőződésem, hogy nem jutottunk volna el idáig, ha egy-egy, súlyos társadalmi következményekkel járó döntés előtt kormánypárti és ellenzéki képviselők ezrével kapták volna a leveleket a választóktól.”