Előkép

„Azt hittük, hogy a rendszerváltás a demokráciát hozta el, az üdvös fordulatot, hetven esztendő különböző tekintélyelvű kormányzata után, de mint kiderült, legalábbis a társadalomban, restauráció is végbement.

Érthetően és megmagyarázhatóan kitörölhetetlen nyomot hagyott a tragikus következményű tanácsköztársaság. Az a 133 nap, amelyet Rákosiék az ország szellemiségétől idegenül megpróbáltak dicsőségesnek festeni, az utódokban gyűlöletes maradt. És azt a drámai következményt hozta magával, hogy az ellenforradalomnak, (1920-ra gondolok és nem a hiteles 1956-os revolúcióra) sikerült uniformizálnia minden baloldaliságot. Aki szembeszegült a horthyzmussal, a magát kereszténynek hirdető kurzussal, mind »kommunista« lett, nem csak a szociáldemokrácia, a liberalizmus, a nyugatos szemlélet is. Kubatov Gábor nem a maga eltorzult magánvéleményét hangoztatta, amikor mindenki mást, aki nem vak Fidesz-hívő »komcsinak« nevezett, hanem pártjának hivatalos vonalát fejtette ki. (...)

Nem biztos, hogy a Fidesz olyan monolitikus, mint amilyennek látszani szeretne. A Keresztes-Fischerek mögött is ott volt Imrédy Béla. Átkozni lehet az ellenfeleket, ha a napi politikai taktika így kívánja, de akikre ezt a szerepkört osztották ki, nem lesznek hirtelen szalonképes konzervatívokká. Ha a többiek egyáltalán azokká lesznek.”