Az elegancia kívánalma

2010. április 30. 11:38

Sólyom Lászlónak mérlegelnie kellene, hogy a rossz, vagy a rosszabb szerepet választja-e.

2010. április 30. 11:38

„Sólyom sokat köszönhet a Fidesznek. Tény, hogy Sólyom László nem lett volna elnök, ha őt a Fidesz nem támogatja. Tény, hogy a Fidesz hagyta az elnököt függetlennek látszani, sem előzetesen, sem utólagosan nem nyújtott be „számlát” a támogatásért cserébe. Tény, hogy a Fidesz, szemben az MSZP-vel és a Sólyom Lászlót személyében is aljas stílusban támadó Jobbikkal, támogatta az elnököt.

 
A Fidesz viszont szintén sokat köszönhet Sólyomnak. A köztársasági elnök megválasztása már önmagában jelentős politikai sikerként ütött rést a szocialista hatalmon, miközben az elnök ezer és egy törvénynek állított eredményes, vagy kevésbé eredményes szakmai korlátot. Sólyom, verbálisan és tetteivel is, a pártpolitikán felül tartott erkölcsi tükröt a szocialista kormányoknak.
 

De az is tény, hogy amennyiben a megváltozott erőviszonyoknak megfelelő, újradefiniált kapcsolat kialakítására kerülne sor, mindkét fél érdekei sérülnének. Sólyom Lászlónak mérlegelnie kellene, hogy a rossz, vagy a rosszabb szerepet választja-e. Ha a törvényekkel kapcsolatos aggályait egyeztetés nélkül fogalmazza meg, akkor könnyen ő lehet a „hepciáskodó eredménytelen”, ha pedig egyeztet és aláír, akkor „kibújt a szög a zsákból” és túlzott lojalitással vádolják majd őt. Sólyomnak amennyire terepe volt egy kiegyenlített erőviszonyú Parlament, annyira nem lenne terepe egy egyértelmű, vitathatatlan erőviszonyokkal rendelkező Parlament.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2010. május 01. 08:01
Talán várjuk meg a köztársasági elnök választását. Totózni, lottózni meg lehet minden héten.
balgabelga
2010. május 01. 07:46
Tau bácsi! Pont ezért nem lesz jelölt. Nem jobb egy engedelmes Schmidt Pali? Ő a legnagyobb túlélő! Annyi köpönyege van, mint a csuda! Ő az ideális jelölt.
Tau bácsi
2010. április 30. 21:30
Az első olyan köztársasági elnökünk Sólyom László aki nem egy párt lekötelezettje, bábja. Karakán és öntörvényű, kisszerű politikai alkukba sosem bocsájtkozott. Mindig a nemzet egészét igyekezett megjeleníteni, és az alkotmányt szolgálni. Csak a rosszakarói hihetik azt, hogy a FIDESZ általi újjáválasztása esetén más mércét alkalmazna hálából a támogatásért.
balgabelga
2010. április 30. 20:13
Szerintem a Fidesz nem tesztel semmit. Saját hatáskörben, ekkora többséggel a mohácsi vészt vagy a tatárdúlást is meg tudják szavazni. Különben is őket aztán nem szokta semmi sem zavarni! A Pokorni egy kicsit előreszaladt. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!