Nyerhet-e Rogán a gigászok harcában?

2010. február 02. 13:28

A helyezkedés mindenesetre már megkezdődött.

2010. február 02. 13:28
„Fidesz a kerület polgármesterét, Rogán Antalt indítja, aki 2006-ban az első forduló után több mint nyolc százalékponttal vezetve még az élen állt, ám két hét múlva az MSZP és az SZDSZ támogatását élvező Pető Iván legyőzte. Az MSZP-s Steiner Pál is újra próbálkozik, neki komoly visszalépési tapasztalata van már: 2002-ben és 2006-ban is – második helyről – segítette győzelemre az első fordulóban harmadikként végzett Petőt. Új induló viszont a jobbikos Hegedűs Lorántné Kovács Enikő, aki amúgy Budakeszi alpolgármestere, ám radikális jobboldali körökben ikonként tisztelt férje Szabadság téri temploma miatt a belvárosban kezdi meg az ajánlószelvények gyűjtését. A kerület az eddigi nevek alapján még csak egy lenne a nevesebb politikusokat felvonultató evk-k között, azonban a két kisebb párt is országosan ismert arcait irányítja ide: az MDF-SZDSZ-t a közíró Debreczeni József, az LMP-t pedig listavezetőjük, Schiffer András (akit egy kampányblog - a plakátját is közölve - tegnap kedvesen alkalmatlannak minősített) képviseli.

A Belváros-Lipótváros mandátumáért folyó küzdelem első látásra a sokpártrendszerek többszereplős és kiszámíthatatlan küzdelmét ígéri. A népszerű polgármester, a sokat szereplő fővárosi frakcióvezető, az ismert lelkész felesége, a baloldal ünnepelt közírója és az új politikai alakulat listavezetője közötti versenyben valóban nagy meglepetés lenne, ha már az első fordulóban eldőlne a mandátum sorsa. A kerületben egyébként utoljára 1990-ben győzött jobboldali jelölt, az MDF-es Schamschula György. Azóta csak Ivánok nyertek: az MSZP-s Vitányi (1994, 1998) és az SZDSZ-es Pető (2002, 2006) egyaránt kétszer szerzett mandátumot. Hogy a baloldal sorozata megszakad-e, az megítélésem szerint alapvetően attól függ, hogy lesz-e - választói szinten is! - sikeres együttműködés a pártok között.

A mandátumra leginkább esélyesnek látszó Rogán esélyeit a második fordulóban egyrészt csökkenti, ha az antifideszes erők megállapodnak az egyik állva maradt jelölt támogatásáról, másrészt növeli, ha a Jobbik a polgármester támogatására szólítja fel híveit. Egyik sem lesz könnyű: akik korábban Petőre szavaztak, nem biztos, hogy most örömmel húzzák be az ikszet Steinerre vagy különösen Debreczenire (s akkor még nem is beszéltünk Schiffer táboráról), illetve kérdés, hogy a szélsőjobb szavazók mit szólnak a »liberális« Rogán támogatásához. A helyezkedés mindenesetre már megkezdődött, nem véletlen, hogy a Fidesz kétharmada miatt erősen aggódó Debreczeni a napokban ki is mondta, amit az MDF országos vezetői még egyelőre nem szívesen hallanak: »a választások második fordulójában minden olyan körzetben meg kell próbálni az együttműködést, ahol ennek értelme van«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gloire
2010. február 02. 20:17
Ez a belvárosra is igaz. Ott lakom. Rogán verhetetlen, mivel elég hamar rendet rakott a kerületben, mégpedig igen látványosan. Függetlenként is nyerne, fideszesként meg tarolni fog. Az egyszerűbb nénikék a gangon meg a jobbikról sutyorognak. A szociknak annyi . )
Válasz erre
2
0
tevevanegypupu
2010. február 02. 16:53
Az idos emberek szeretik Rogant az V. keruletben, valoszinu, hogy inkabb ra szavaznak.
Válasz erre
3
0
vizipipa
2010. február 02. 16:45
Kedvelem Török Gábort, de ez egy marhaság. Ezek voltak az EP eredmények az V. kerületben: részvétel: 53,16 % Fidesz: 51,00 % MSZP: 20,35 % Jobbik: 9,39 % MDF: 5,84 % LMP: 5,13 % SZDSZ: 7,28 % Történt valami érdemi eltolódás? Nosza, elő a farbával! Egy érdekes párharc még kijöhet a 2. fordulóra, de ez a maximum. Gigászok harca? LOL
Válasz erre
3
0
Teknős
2010. február 02. 15:40
Mellékszál, de érdekes. A Jobbik ott indít neves és fajsúlyos jelölteket, ahol az emeszpé viszonylag erős, hogy gyengítse a Fideszt. Molnár Gyula mellett, Magda Sándor mellett készül megosztani a jobboldalt, hogy legyen esélye az emeszpének. Akinek kétségei voltak eddig, hogy kinek az érdeke a Jobbik, az nézzen már fel egy kicsit a nagy igazságából és lásson!
Válasz erre
7
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!