Betört orr

2010. február 19. 09:24

Úgy tűnik, ma az egész ország egyetlen óriási BKV.

2010. február 19. 09:24
„Tegnap még azt sem értettem, miért bótol a Zrínyi rektora valami csomagküldőkkel. Mára megvilágosodtam, mert lehullott a pel. (Végre hulljék le a pel, mondta a legenda szerint Ferenc József császár és király egy magyar emlékmű felavatásakor. Lepel, felség, lepel, súgta neki halkan a szertartásmester. Ja, ja, de azt már elmondtam, hogy le.)

Időközben ugyanis kiderült, hogy a munkaláz mifelénk mennyire ragályos. Nemcsak a rektor úr nem volt kisstílű, hiszen egy cirka 2 milliárd forintos társasjátékba bonyolódott bele, hanem voltak társak is, lehet, hogy csak kettő, akik valahogy lebuktak. A kettes az egész történetnek amúgy is mitikus száma, hiszen ketten máris előzetesben ülnek (a rektor úr sajnos, betört orral), ráadásul a hallgatói önkormányzat egyik kis ügyesét is eltalálta a nehéz kő, aki csupán szerényen, amúgy méretarányosan állítólag 2 millió forintban érintett.

Ez az ernyedetlen föllépés ugyan nem derít jó kedvre, de azt megmutatja, hogy bőven van minek utánamenni, és vannak is, akik utánamennek. Drukkolok a rendőröknek, az igazságszolgáltatásnak, hogy nyugodtan végig tudják vinni, amit elkezdtek. Hogy ne mutathasson nekik megálljt semmiféle új-régi hatalom, akinek az ija-fija, ilyen-olyan üzlete vagy köre valahogy esetleg mégis érintett. Ha már idáig jutottunk, jussunk a végére. Akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, ma az egész ország egyetlen óriási BKV.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2010. február 19. 13:42
Miklós! A mentelmi jogokat a birósággal szemben te is védted. Ami a gazdasági életben a BKV, a pártrendszerben az az MDF! És megint egyenlőségjel: A régi és uj hatalom le ne állitsa az itélkezéseket! Mintha nem a régi hatalom ádáz védelmezői lettetek volna!
Steppenwolf
2010. február 19. 09:44
Bizony Miki! Csak nehogy egyszer te is csontvázként borulj ki, ha valamikor az NNI, vagy az ügyészség kinyitja az MDF szekrényét is...
tevevanegypupu
2010. február 19. 09:40
Az mdf mindenben lelkes tamogatoja volt a fovarosi koalicionak. Szoval kicsit mertektartobbra kellene fogni a figurat.
medve
2010. február 19. 09:37
Így igaz, Miklós, és az elmúlt években te ezt a BKV-t támogattad politikai cselekvéseiddel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!