Trafó Kortárs Művészetek Háza

2022. január 28. 20:10
Mindössze két színház jelezte, hogy időt kér a döntéshez, hogy csatlakoznak-e.
Mandiner.sci-fi
Színház
2017. március 8. 2:10
2021, Magyarország. Épp megjelenik egy új technológiai eljárás, a Tiszta Szem, mellyel egy új, pozitívabb látásmód válik elérhetővé mindenki számára. Hiszen ki ne szeretné, ha nem lenne vita, ha magunk körül minden eseményt boldogan szemlélnénk? Ha nem lenne, bú, baj, gond, és innentől csak rajtunk múlna, hogy új szemlélettel nézzük a problémáinkat és az életünket? Megnéztünk egy előadást a Trafóban.
Mandiner.család
2017. február 27. 10:19
Sérült és ép előadók lépnek közösen színpadra március 1-jén az ArtMan Egyesület estjén a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol két előadás, Mészöly Andrea Az Én házam című rendezésének, valamint a Tánceánia Együttes Fehér című produkciójának bemutatóját láthatják az érdeklődők.
Mandiner.sci-fi
2015. október 14. 16:00
Mit jelent embernek lenni, sőt mit jelent egyáltalán lenni? - minden műalkotás legvégső feladata az, hogy ezekre a kérdésekre keresse a választ és nem tesz mást a Dar Winners sem.
Mandiner.sci-fi
2015. október 12. 13:27
Solaris, Stalker, videójátékok, virtuális valóság és androidok. Izgalommal olvastuk a promóanyagot és a jobbnál jobb sci-fis referenciákat, de vajon azt kaptuk-e, amit vártunk? A BodyScape formáció Dar Winners című előadásán jártunk a Trafóban.
Mandiner.sci-fi
Szuperhős Akadémia
2015. október 10. 14:18
Szuperhős Akadémián készül tizenhárom gyerek az eljövendő katasztrófákra: nanotechnológiás balesetekre, szörnyek meglepetésszerű támadására, túlnépesedésre. A képzőművész/rendező Philippe Quesne Másnap című darabjában egy abszurd, elgondolkodtató disztópia jelenik meg képregényes elemekkel a színpadon.
Mandiner.fesztivál
2015. szeptember 1. 13:45
Minifesztivállal indítja az évadot a Trafó. Az egész házban dübörög majd a kortárs művészet: performanszok, flashmobok és bemutatók a Krétakörtől a Proton Színházig és a Budapest Tánciskolától a Frenák Pál Társulatig.
Mandiner.fesztivál
2013. szeptember 30. 11:49
Okóber 11. és október 20. között rendezik meg a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált, mely több mint hetven eseménnyel várja majd az érdeklődőket.
Mandiner.fesztivál
2013. szeptember 18. 19:21
A szokásosnál kevesebb, tizenkét előadással rendezik meg idén a belgrádi nemzetközi színházi fesztivált (BITEF), amelynek programjában Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című rendezése is szerepel.
Mandiner.fesztivál
2013. május 21. 11:11
Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató – aki végül visszatért az intézménybe – közösen alakította ki.
Mandiner.fesztivál
2013. március 29. 10:26
Franciaországi sikerek után újra itthon a Frenák Pál Társulat: április 18-án a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában mutatja be X&Y – Battement de coeur című új előadását.