négyigenes népszavazás

2019. szeptember 11. 7:38
„Híre ment, hogy a Király indul Komócsin elvtárssal szemben. Írtak azonnal mindenfelől, hogy ezt hogyan gondolom.” Király Zoltán 1985-ben az első többjelöltes választáson jutott be a hivatalos jelölttel szemben az Országgyűlésbe, hogy ott kormányt bíráló felszólalásaival az első ellenzéki hang legyen. A rendszerváltás 30. évfordulóján a változások előtti és utáni sűrű évekről, valamint arról kérdeztük az egykori tévést és politikust, hogy miért nem talált pártot magának. Interjúnk.
2017. július 1. 8:26
Döglött oroszlánt rugdosni nem túl sportszerű. Ugyanakkor kötelességünk megvédeni szétszabdalt közgondolkodásunk oly ritka konszenzusait. Van, amit egyetlen jó ízlésű ember sem relativizálhat. Ilyen például az SZDSZ megítélése.
2015. augusztus 25. 7:52
1989-ben még lelkesen támogattam az SZDSZ négyigenes népszavazását. Miért gondoltam mást 1997-ben és 2007-8-ban, mint 1989-ben, és miért gondolok ma megint mást? Egyszerűen azért, mert 1997-ben és 2007-8-ban demokratikus jogállam volt Magyarországon, 1989-ben még nem volt az, 2015-ben már nincs az.
2015. március 16. 13:40
Ön szerint van bármi halvány elképzelése a kormányzásról, sőt magának a politikának a működéséről a jelenlegi ellenzéknek? Nincs.
2015. március 16. 8:35
Erre is aludtam egyet, de még mindig nem akarom elhinni. Biztos csak álmodtam az éjjel. Azt álmodtam – vagy mi –, hogy az utcai ellenzék egy tizenkilenc kérdéses népszavazással akarja kisöpörni a hatalomból Orbán Viktort és a Fidesz-kormányt.
2015. január 5. 11:41
A szavazás estéjére az már bizonyossá vált, hogy a népszavazás ellenzőinek egyik reménye, miszerint nem mennek el elegen szavazni, nem jön be; délután négykor a jogosultak több mint 50 százaléka leadta a voksát.
2009. november 26. 9:59
Ma húsz éve dőlt el, hogy nem lesz elnöki köztársaság Magyarország.