Egy elrontott születésnap – A négyigenes népszavazás

„Más kérdés, hogy az SZDSZ magatartását már addig is sokan egyszerű antikommunizmusnak, establishmentellenességnek látták, és a folytatástól is ezt várták. Az SZDSZ a beáramló új támogatókkal kezdett úgy tekinteni magára – írja Kis János –, mint a minden megalkuvást elutasító, a jó ügy szolgálatában kérlelhetetlenek pártjára. Ennek aztán messzemenő következményei lettek, hiszen ez az attitűd nehezen volt összeegyeztethető a liberális credóval, a választások után berendezkedő rendszer demokratikus normáival.

Sok más tényező mellett a népszavazás is szerepet játszott abban, hogy az 1990-es tavaszi választások második fordulójában az MSZP szavazóinak döntő többsége az MDF-et választotta, nem a radikálisnak látott SZDSZ-t.

A népszavazás tovább erodálta az MDF és az SZDSZ addig sem felhőtlen kapcsolatát. Utólag ugyanakkor lehet úgy is látni a történetet, hogy a kétféle magatartás összességében kiegészítette egymást: az MDF kompromisszumkeresése hozzájárult a rendszerváltás puha lebonyolításához, az SZDSZ és a Fidesz kérlelhetetlensége pedig a kívánt változások kikényszerítéséhez. Az pedig, hogy a szembenállóknak az éles véleménykülönbség ellenére sikerült az EKA felbomlását megelőző formulát találniuk, hozzájárult a választások után létrejött, akkor paktumnak nevezett, MDF–SZDSZ közötti megállapodáshoz, amelynek eredményeként a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt kiiktatta a rendszerváltás előtti Országgyűlés alkotmányba épített csapdáit, és Göncz Árpád köztársasági elnök lett.”