Maga a zsidó állam mondta ki az igazságot: a nyugati országokban erősödik az antiszemitizmus, a helyzet kritikus

Kanadában egy év alatt 670 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma.

Kanadában egy év alatt 670 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma.
Veszni látszik a biztos jobboldali győzelem, Trumpnak is köze volt hozzá, mutatjuk, hogyan!
Az egyház által megölt, eltemetett gyerekek holttesteit keresték, de nem találtak semmit, cserébe a felhergelt keresztényellenes csoportok templomot gyújtottak fel.
Eközben egy átlag kanadainak már a lakhatás finanszírozása, vagy egy bevásárlás is komoly kihívást jelent.
A szépséghiba ebben a tervben, hogy Kanada inkább saját magát szankcionálná.
Folytatódik a vámháború.
Az USA déli és északi szomszédai Kína után reagáltak az új amerikai elnök lépéseire.
Egy évtized elegendő volt Trudeau számára, hogy élhetetlen liberális disztópiává tegye országát. Dornfeld László írása.
Újabb amerikai országban törhet előre a jobboldal.
A kanadai miniszterelnök már Trump beiktatását sem várta meg.
Még mindig Kanada annektálása a téma. Trudeau ideges.
Január 6-a Amerika egyik legnagyobb politikai hazugságaként fog bevonulni a történelembe.
Nagy poént engedett meg magának a leendő amerikai elnök.
A kanadai miniszterelnök közölte, miért jutott erre az elhatározásra.
Ha nem csinálnak rendet csempész- és migránsügyben a határon, kőkemény vámot vet ki Amerika Kanadára – szólt a fenyegetés, Trudeauék pedig okosabbnak látták hallgatni a jó szóra.
„Az utóbbi hetekben Ön és én vitába keveredtünk arról, hogy mi a legjobb út Kanada számára” – írta Trudeau-nak a lemondó Chrystia Freeland.
Gyorsan beleálltak a megválasztott amerikai elnökbe.
Justin Trudeau bőkezűsége légvédelmi rendszerek képében jelenik meg.