FKF

2020. január 20. 13:31
Fürjes Balázs szerint még nem kaptak számlát a fővárosól, ezért nem fizettek – számolt be az államtitkárra hivatkozva az ATV.
2019. január 1. 16:08
Mintegy száz köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein az FKF dolgozói.
Főváros
2017. február 27. 13:08
Saját szakértője véleménye ellenére szüntette meg dolgozói biztosítását az FKF vezetője.
HVDSZ 2000
2017. február 16. 13:22
Nem sztrájkolhatnak jogszerűen a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél működő legnagyobb szakszervezet tagjai – mondta ki bíróság csütörtökön. A döntés indoklása szerint a szakszervezet kérelme idő előtti, hiszen még tartanak a bértárgyalások a munkaadóval.
2017. február 10. 16:15
Nem csak a büntetőjogi felelősségre vonás, de a bíróság előtti bizonyítást nem igénylő tulajdonosi érdekvédelem is elsikkadt.
2016. december 13. 9:52
Béremelést szeretnének az FKF szemétszállítói, ha nem lesz megegyezés, akkor akár sztrájkolhatnak is, méghozzá épp az ünnepek alatt.
2016. október 14. 8:56
Előnytelen helyzetbe kerültek az FKF Nonprofit Zrt. dolgozói 2016 elején. A céges csoportos életbiztosítás esetében az FKF-vezér úgy határozott, hogy 2016 januárjában már nem fizeti be az esedékes díjat, erről azonban sokáig nem tájékoztatta dolgozóit; az egyéni életbiztosítások kapcsán pedig azok díjmentesítését kérte.
FKF-ügy
2016. szeptember 23. 14:11
Válaszolt az FKF Nonprofit Zrt. a Mandiner pénteki írására, mely szerint az FKF tenderein feltűnően sikeresen szereplő SAS Group tulajdonosa és ügyvezetője állította össze az FKF vezérigazgatójának válaszait a Budapesti Városüzemeltetési Holding kérdéseire. A cég válaszát az alábbiakban közöljük.
FKF-botrány
2016. szeptember 23. 7:59
Az FKF tenderein feltűnően sikeresen szereplő SAS Group tulajdonosa és ügyvezetője állította össze az FKF vezérigazgatójának válaszait a Budapesti Városüzemeltetési Holding kérdéseire – derül ki a Mandiner birtokába került dokumentumokból.
2016. augusztus 31. 10:05
„Azonnali, teljes, részletekbe menő vizsgálatot” rendelt el Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős budapesti főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. szerződéskötései ügyében. A Mandiner hétfőn arról írt: sokmilliós tendert nyert el az FKF-nél az FKF tanácsadója.
2016. augusztus 30. 14:10
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) hétfői cikkünkre reagálva azt állította az MTI-nek, miszerint „a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. a törvényi előírásoknak megfelelően működik, kötötte és köti meg szerződéseit”. Azonban a Mandiner birtokába jutott dokumentumok teljesen mást mutatnak a cég szerződéskötési gyakorlatáról.
2016. augusztus 29. 16:04
A Fővárosi Közterület-fenntartó közlése szerint a törvényi előírásoknak megfelelően működnek, kötötték és kötik meg szerződéseiket. A cég a Mandiner reggeli cikkére reagált, amiben azt írtuk: a vezérigazgató közeli ismerőse, a közterületfenntartónál korábban informatikai tanácsadóként működő Sikos Zsolt SAS Group nevű cége többszörösen is törvényszegő módon jutott sokmilliós megbízáshoz.
Napi 350 ezres tanácsok
2016. augusztus 29. 6:52
A Mandiner értesülései szerint a vezérigazgató közeli ismerőse, a közterületfenntartónál korábban informatikai tanácsadóként működő Sikos Zsolt SAS Group nevű cége többszörösen is törvényszegő módon jutott sokmilliós megbízáshoz, melynek keretében összesen nettó 350 ezer forintos napidíjért adhat tanácsot három szakértő. A 17,5 milliós keretösszegű kiírásban még azt sem szabták meg előre, hogy a megállapított keretösszeg erejéig legalább hány órában kell tanácsot adni. Végül még a közbeszerzés iratainak hivatalos közzétételét is elsumákolták.
2016. augusztus 24. 9:06
A szelektív gyűjtőhelyeken a papír, fém és üveg mellett külön konténer lesz a lovagi- és tisztikereszteknek.
2016. január 4. 17:40
Hétfő este 10 órától kedd reggel 6 óráig tartó időszakra keres hómunkásokat az FKF. Az éjszakai fagyban végzendő munkáért nettó 4200 forintot fizetnének.
2015. szeptember 29. 10:17
Az MSZP fővárosi képviselői nevében arra kérem Önt, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot az ügyben! Derítse ki, miért járt az FKF Zrt. teherautója a honvédségi területen!
2014. július 3. 9:41
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint újabb fővárosi cégek kerülhetnek állami tulajdonba. A cél a nonprofit működtetés, illetve ezzel összefüggésben a rezsicsökkentés fenntarthatósága és kiterjesztése az iparra is.

összesen: 39 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó