Miközben a német sztárcsapat edzője Magyarországot sértegeti, a korábbi válogatott játékos nyíltan lemajmozta Vinícius Juniort

2026. február 21. 16:30

Folytatódik a botrány.

2026. február 21. 16:30
null

Ahogy arról beszámoltunk, a Real Madrid kedden Vinícius Junior gyönyörű góljával nyert 1–0-ra a Benfica vendégeként a Bajnokok Ligájában, a találkozó ugyanakkor nemcsak a találatról maradt emlékezetes, hanem az azt követően kitört balhéról. A játék közel negyedórára félbeszakadt, a madridi játékosok állítása szerint az ünneplő dél-amerikai támadót rasszista jelzőkkel szidalmazta a száját eltakaró Gianluca Prestianni. Mint ismert, az incidens kapcsán felszólalt a Bayern München belga vezetőedzője, Vincent Kompany is, aki nyilatkozatában Magyarországot rossz példaként említette meg.

„Az apám is fekete volt az 1960-as években, akkoriban az egyetlen lehetőségük az volt, hogy csendben maradjanak, ne mondjanak semmit, felülemelkedjenek a helyzeten, tízszer jobbak legyenek, és egy kis elismerést kapjanak, amikor az emberek azt mondják róluk: »Igazából ő tényleg jó.« Valószínű, hogy ilyen élete volt Eusébiónak, így ma (helytelen) a nevét felhasználni arra, hogy véleményt nyilvánítsunk Viníciusról, aki végre olyan helyzetben van, hogy beszélhet erről.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

„Sok játékos van különböző bajnokságokban, még Európában is, akiknek nincsen hangjuk. 

Vannak játékosok Magyarországon, Bulgáriában és Szerbiában, ahol ha történik velük valami, és feketék, akkor esélyük sincs semmiféle támogatásra.

Vinícius legalább olyan helyzetben van, hogy megragadhatja ezt a pillanatot és tiltakozhat” – mondta a nagy port kavart ügyben Kompany. 

Ezt is ajánljuk a témában

Közben José Luis Chilavert, a paraguayi válogatott korábbi kapusa is megszólalt, így nyilatkozott:

„Prestianni mellett állok. Vinícius az első, aki mindenkit sérteget – ott is látszik, ahogy azt kiabálja Prestianninek: »gyáva, gyáva«. 

Az első sértés a majomtól... Viníciustól jött. Attól, akinek fekete a bőre.

Ha ezért megbüntetik Prestiannit, az azt jelentené, hogy az LMBT-közösség győzött. Azt jelentené, hogy a futball meleggé vált. Ez a férfiak sportja.”

Kompany teljes monológja (3.58-tól az ominózus rész)

Nyitókép: Zed Jameson / ANADOLU / Anadolu via AFP

 

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2026. február 21. 18:00
De b+ mióta rasszista POR ? A POR az félig BRA. A vilag legnagyobb jatekosa is feka volt, na....Edson Arantes do Nascimento. Ami igaz, az igaz...⚽️🥇
Válasz erre
0
0
eljolesz
2026. február 21. 17:49
Ha valóban volt majmozás, azért inkább az állatvédők tiltakozhatnának, hogy több méltóságot a majmoknak!
Válasz erre
7
0
magyar-850
2026. február 21. 17:30
Chilavert a király 😀 🐒
Válasz erre
4
0
macskusz-4
2026. február 21. 17:04
Ez nevezte nagy tettnek, hogy a belgák visszaadták Lumumba aranyfogát .És a dragkvíneket művészeknek tekinti, mert festik magukat. Tehát nyugati mércével mérve nagy látókörű.
Válasz erre
11
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!