Összetörték a magyar álmokat Svédországban, most már csak a csoda segíthet

A Svájc elleni játékot és döntetlent feledtetni kívánó magyar férfi kézilabda-válogatottnak le kellett győznie Szlovénia csapatát a dán-norvég-svéd rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, hogy életben tartsa reményeit az elődöntőbe, de legalább az első nyolcba kerüléshez. A meccset megelőzően a mieink fogadkoztak, hogy a pénteki produkció csak kisiklás volt a részükről, így ennek megfelelően kezdték a vasárnapi mérkőzést.

Szlovénia sorra lőtte a gólokat az üres kapunkba

Elsősorban Ilic Zoran volt elemében, aki a hosszú oldalon rendre megtalálta a rést a szlovén védelmen. Amíg mi a jó formában lévő jobbátlövőnkben bíztunk, addig riválisunk Blaz Janc egyéni megoldásaiban, aki jobbszélső létére előszeretettel húzódott be a pálya közepére. A támadásainknál levittük a kapusunkat, és bizony a hetest és ziccert védő Palasics Kristófot sokszor állítottuk megoldhatatlan feladat elé, amikor eladtuk a labdát – erre az első félidőben bőven volt példa. 

Ennek ellenére az első tíz percet kettővel (7–5) nyertük, és amikor a kiválóan leforduló Rosta Miklós belőtte a nyolcadikat, azt hittük, kinyílik végre az olló. De nem így történt, mert a létszámfölényes játékunk finoman szólva is döcögött, Kristjan Horzen pedig beállóból kétszer is kiegyenlített (10–10). 

Ezt követően ugyan összekaptuk magunkat Rosta és Imre Bence teljesítményének köszönhetően, majd megint ott volt a lehetőség, hogy leszakítsuk ellenfelüket, de nem éltünk vele, a játékrész végét elvitte Szlovénia.

Hatalmas gödörbe került Magyarország, amiből nem tudott kimászni

Még így is kétgólos előnyből (17–15) mentünk neki a második félidőnek, amelyet úgy, ahogy volt, gyorsan leadtunk, sőt hátrányba és egyúttal gödörbe kerültünk, Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak időt kellett kérnie. Úgy nézett ki, 

Joze Baznik és Miljan Vujovic is olvasta a lövéseinket, miközben a mi kapusaink nyomozták őket. A jó lövőhatékonyságunkat leadtuk, olyannyira, hogy a szegedi Borut Mackovsek találata már azt jelentette, hogy egyrészt ő lett a nemzeti gólrekorder, másrészt a szlovénok először léptek meg kettővel (19–21). Innentől pedig egy teljesen más meccs kezdődött.

Nagy bajban voltunk, főleg elöl, ahol egyszerűen semmi nem jött össze, ráadásul ezzel egy időben a védekezésünk is szétesett. Ha ez nem lett volna elég, a kapunkban is elmaradtak a bravúrok, így a bicegő Bartucz Lászlón múlt, hogy egyáltalán lesz-e védésünk a szünet után. Lett, de ez sem segített, a folytatásban is csak árnyéka voltunk önmagunknak. Továbbra sem tudtuk megbecsülni a labdát, rengetegszer adtuk el feleslegesen és ki nem kényszerítve, ami azért volt bosszantó, mert a szüntelenül erőltetett hét a hat elleni játékunk során azért egy-két szép megoldást sikerült bemutatnunk.

Elképesztő, de attól még tény: az általában biztoskezű balszélsőnk, Bóka Bendegúz az 56. percben szerezte meg az első gólját, igaz, ez abban a pillanatban létfontosságúnak tűnt. Ugyanakkor hiába jöttünk fel mínusz egyre, a hátralevő időben is csak futottunk az eredmény után. 101 másodpercünk volt, hogy csodát tegyünk, de ez irreális elvárás volt ettől a szenvedő magyar együttestől, amely 35–32-re kikapott Szlovéniától, így még 

• nyeretlen és 
• megragadt egy ponton 

a középdöntőben. 

Kedden 20.30-tól a társrendező Svédországgal, szerdán 18 órától pedig a világbajnoki ezüstérmes Horvátországgal találkoznak a mieink, akik immár biztos, hogy búcsút inthetnek az elődöntőnek, és nagy valószínűséggel az előzetesen célként kitűzött első nyolcba jutás is csak álom marad.

Fotók: MTI/Hegedüs Róbert