Korszakváltás Kispesten: Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke!

2025. november 10. 19:23

Új időszámítás kezdődik Kispesten. A Honvédnál hétfőn nagyszabású eseményen számoltak be arról, hogy a jövőben Szijjártó Péter látja el az elnöki teendőket.

2025. november 10. 19:23
null

A Budapest Honvéd hétfő estére nagyszabású eseményt hirdetett meg a Bozsik Aréna VIP-termébe. A rendezvényen elhangzott, hogy 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a klub új elnöke.

A Honvéd tulajdonosa, Leisztinger Tamás elmondta, a klubnak futsalcsarnoka és csapatbusza is lesz, továbbá egy gigaberuházásról is beszélt. Öt főből álló elnökség alakult, ennek Szijjártó Péter mellett 

  • Gergely István, 
  • Garaba Imre 
  • és Gajda Péter is tagja, 

az ötödik személy kiléte még nem ismert – derül ki az nb1.hu beszámolójából.

Arra is fény derült, hogy Szingapúr legnagyobb cége, a Vulcan Shield Global lesz a Honvéd mezszponzora és főtámogatója. Elmondták, hogy a vállalatnak kétszer annyi pénze van, mint az Újpestet támogató MOL-nak. A cég négyéves szerződést kötött a Honvéddal.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Honvéd tulajdonába kerül a Bozsik Aréna és a Honvéd Akadémia is.

Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balatontihany-25
2025. november 10. 20:50
Hűhe! Na akkor a Honvéd elindul fölfelé..!
Válasz erre
0
0
zsugabubus-2
2025. november 10. 20:34
Mint fideszes szavazó mondom, hogy kicsit kezd már irritáló lenni a "labdarúgásnak" elkeresztelt pénzmosoda/pénzszivattyú. Vannak (szerintem) húsbavágóbb dolgok is idehaza, amikre el lehetne költeni az ezekre a bohócokra elherdált milliárdokat.
Válasz erre
0
0
Takagi
2025. november 10. 20:30
Hajrá Kispest/Honvéd!
Válasz erre
0
0
dundi-fan3
2025. november 10. 20:16
És akkor most érkezik a dzsudzsákbazsi is?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!