„Madridban az erőszak győzött”: egymásra mutogatnak a spanyolok a felelősöket keresve (VIDEÓ)

2025. szeptember 15. 14:14

Hasonló mértékű rendfenntartói készültségre legutóbb a három évvel ezelőtti NATO-csúcs idején volt példa.

2025. szeptember 15. 14:14
null

Mint arról beszámoltunk, Jonas Vingegaard nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, így az első dán győztes lett a viadal történetében, mégsem erről szólnak a hírek, az Izrael-elleni tüntetések nyomán ugyanis törölni kellett az utolsó versenynapot. Vasárnap az Alalpardo és Madrid közötti 103,6 kilométeres táv megtétele várt volna a kerékpárosokra. A záróetap első fele hagyományosan az ünneplésről, míg a vége a sprintbefutóról szól, ebbe szóltak most bele a protestálók,

58 kilométerrel a cél előtt lezárták az utat molinókkal és néhány kerékpárost lökdöstek is.

A bringásokat biztonságos helyen megállították a szervezők, miközben a körpályát elözönlötték a tüntetők, így előbb neutralizálták az etapot, majd az a döntés született, hogy teljesen törlik azt, a hivatalos díjátadó is elmaradt.

Miért protestáltak a tüntetők?

A tiltakozók az Israel-Premier Tech csapat részvétele ellen tiltakoztak, így az istálló versenyzői kitalálták, hogy leragasztják a mezükön az Israel szót, de ez sem oldotta a feszültséget. Érdekesség, hogy a spanyol lakosság 78 százaléka támogatja a palesztin állam elismerését, ezért lehetetlenítették el a világ egyik legismertebb kerékpárversenyét. A hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 100 ezren vonultak utcára a fővárosban és a madridi tartomány több pontján, tiltakozva az izraeli versenyzők jelenléte ellen a megmérettetésen. A palesztin zászlókat lengető tüntetők a többi közt „Szabad Palesztinát!”, „Netanjahu egy bűnöző!”, „Ez nem háború, ez népirtás!” mondatokat skandáltak.

A belvárosban a tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel, kordonokat és üvegeket dobáltak feléjük. Az incidensben 22 rendőr sérült meg, két embert őrizetbe vettek – közölték a hatóságok.

José Luis Rodríguez Almeida madridi polgármester elítélte a történteket, és a spanyol kormányfőt tette felelőssé.

Ami Madridban történt, Sánchez biztatásának az eredménye”

– fogalmazott.

A néppárti politikus arra utalt, hogy a kormányfő egy szombati rendezvényen kiállt az idei Vuelta de Espana versenyt övező palesztinpárti tüntetések mellett. „Teljes elismerés és tisztelet a sportolóknak, de csodálat a spanyol nép iránt is” – mondta Pedro Sánchez, aki már korábban többször is népirtásként beszélt a gázai helyzetről.

A madridi polgármester szerint a verseny felfüggesztésével „az erőszak legyőzte a sportot”.

Francisco Martín, a központi spanyol kormány madridi biztosa viszont úgy értékelte, hogy a tüntetők „a palesztin nép szenvedése iránti szolidaritás, emberség és empátia üzenetét” küldték a világnak. A tiltakozók többsége békés volt, aki nem, azokkal szemben a törvény erejével lépnek fel – tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a madridi városvezető és Isabel Díaz Ayuso tartományi elnök azok, akik „hevesen tapsoltak az izraeli támadások szánalmas igazolására”.

A tüntetések miatt már korábban megerősítették a kerékpárverseny madridi szakaszának biztosítását, összesen 1500 rendfenntartót kivezényelve a különböző helyszínekre.

Hasonló mértékű készültségre legutóbb a három évvel ezelőtti NATO-csúcs idején volt példa.

Vasárnap este aztán ilyen előzmények után is feltalálták magukat a bringások, a Visma szállodájánál a parkolóban végül megtartották a rögtönzött díjátadót a trikósoknak és az összetett dobogósainak.

(Mandiner/MTI)

Fotó: X/Team Visma | Lease a Bike

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
id. Horváth József
2025. szeptember 16. 10:32 Szerkesztve
Oldalkosár: "Spanyolország demokrácia. Szabadon lehet ...kerékpárost lökdösniük." - Ez bizony nem szép, de nem lehetséges, hogy ez egyfajta reakció bizonyos akciókra!...? Tehát Izrael is demokrácia, mert szabadon lehet népírtani Gázában, civilekre lövöldözni Ciszjordániában, újságírókat likvidálni, mentőautókat kilőni, segélyeket visszatartani, otthonokat földig bombázni ...? Ezekre nem indok és mentség még az "Október 7" moszad-hamasz akció sem!
Válasz erre
0
0
Csicsike
2025. szeptember 15. 18:15 Szerkesztve
El kell menni Izraelbe és ott kell tüncikézni mindnek! Ezek a sportemberek egy hetes verseny után nem érdemeltek annyit, hogy a világ/ a sportot szerető közösség Őket ünnepelje! Mindent megtettek azért, hogy sportteljesítményüket elismerjék nem egy parkolóban rögtönzött díjátadón! Szégyen! A jollakottak meg tüntetnek, mert szabadság van és joguk van hozza, de a sportolónak, szenvedélyes szurkolónak nincs joga az ünnepre!A spanyol kormány/ rendőrség tehetetlensége elfogadhatatlan! Hányok ezektől a hihetetlen “hősies” rendbontóktól. Ez is erőszak pont mint ami ellen tiltakoznak. Seggfejek.
Válasz erre
1
1
rugbista
2025. szeptember 15. 17:19
Pofáznak, pofáznak, de tenni komoly dolgot nem fognak. Egyelőre. Majd, ha többen lesznek a behódoltakkal együtt, akkor majd meglátjuk, mi lesz Eurisztánban. De Izrael ellen akkor is csak pofázni fognak.
Válasz erre
0
1
Málaga21
2025. szeptember 15. 17:16
Befogadták a világ szemetét, azok most hálából szétbasszák az országot.
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!