Megúszták az esőt és ép maradt a porcelántrófea: kettős McLaren-siker a Hungaroringen

2025. augusztus 03. 17:24

Az utolsó előtti körben hajszál híján kiütötte a vb-éllovas a csapattársát.

2025. augusztus 03. 17:24
null

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon. Második helyen ausztrál csapattársa, a vb-éllovas Oscar Piastri végzett, a dobogó harmadik fokára George Russell, a Mercedes pilótája állhatott fel, míg a pole pozícióból rajtoló monacói Charles Leclerc negyedik lett a Ferrarival.

A monacói jól rajtolt, sokáig vezetett is, ám az egyik kerékcserét követően egy technikai hiba miatt elfogyott az erő az autójából, így végül a dobogóról is lecsúszott.

A két McLaren eltérő taktikával körözött, és ez jelentette Norris futamgyőzelmének a kulcsát.

Nagyon ígérték az esőt, de végül megúszta a mezőny, mint ahogy szokásos kánikulát is. A McLaren pedig egy hatalmas blamát került el. Az utolsó előtti körben egy manőver közben hajszál híján kiütötte a vb-éllovas a csapattársát, ám az ausztrál végül hatalmasat fékezett, így mindketten sértetlenül célba értek. A McLaren-istállónak ez volt a 200. futamgyőzelme az F1-ben.

A 25 éves brit pilótának ez pályafutása kilencedik és az idei ötödik futamgyőzelme, amellyel kilenc pontra csökkentette a hátrányát az összetettben éllovas és a Hungaroringen másodikként célba érő csapattársával, Piastrival szemben.

A győztesnek járó különleges, Herendi Porcelánmanufaktúra által készített trófeát Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át, Piastrinak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, míg Russellnek Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke gratulált. A pezsgőzés előtt biztonságba helyezték a porcelánokat a dobogón, így a korábbi „baleset” után ezúttal épen maradtak a trófeák.

Emlékezhetünk, hogy 2023 nyarán a második helyezett Lando Norris ünneplés közben összetörte Max Verstappen herendi trófeáját. A Herendi Porcelánmanufaktúra később újragyártotta a holland 15 milliós porcelánserlegét.

A 70 körös mogyoródi futamot a nyári szünet követi, a világbajnokság augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a hollandiai Zandvoortban.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DINO54
2025. augusztus 03. 19:02
https:// cdn.ripost.hu/2025/08/ERTKCFB98eWEFjycQkZDFKfQSAe4Ypt_wVSPVsvJvhs/fill/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1ZWE1Mzc5OTNjNTRhZWNiNGQ3NjQ0N2YzOTA1MTc5.jpg
masikhozzaszolo
2025. augusztus 03. 18:37
Boros Misi futamait én szeretem. F1-et nem néztem, az is futam, biztosan.
tengeresz
2025. augusztus 03. 18:20
Ettől szarabb futam nincs a sorozatban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!