Megsérült a magyar válogatott alapembere, mindenki a diagnózist várja

Nemzeti együttesünk bő egy hónap múlva megkezdi szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban.

A francia Metznél töltött idényt bajnokként és kupagyőztesként zárta a magyar női kézilabda-válogatott kapusa, Szemerey Zsófi, aki a nyári felkészülést már a Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO KC együttesénél kezdte meg. A Mandinernek adott interjúban szóba került a szokatlanul pihentető nyár, a légióslét tanulsága és a beteljesülő győri álom is.
Megkockáztatom, nagyon régen volt ilyen nyugodt nyara.
Számomra is szokatlan, hogy ilyen hosszú volt. Furcsa is, hogy ennyi szabadidőm akadt és sokat tudtam pihenni, de a tavalyi nyár után nagyon jólesett. Főleg a családra összpontosítottam, ennyi távollét után úgy éreztem, hogy tőlük kapom meg azt a feltöltődést, amire szükségem van. A költöztető kamion már májusban hazahozta a cuccaimat Franciaországból, én már csak a maradék két bőrönddel jöttem haza nyár elején. A családom sokat segített a költözésben, miután egy szuper helyen sikerült remek lakást találnom. Továbbra is azt érzem ugyanakkor, hogy csinosítanom kell, hogy még jobban érezzem magam, de hamarosan minden a helyére kerül.
Mit kapott a Metzben?
Rengeteg tanultam légiósként. Szerintem szükségem volt erre az időszakra, amelytől csak több lettem. Sokat tanultam kint magamról, a játékról, belekóstolhattam egy új nyelvbe. Kipróbálhattam magam külföldön, ahol a családtól távol csak magára számíthat az ember.
Pozitív érzésekkel gondolok vissza az elmúlt hónapokra, sokat adott nekem. Amit mindenképp kiemelnék, hogy lelkileg erősödtem meg a legjobban.
A francia nyelvet új, győri kolléganőjével, posztriválisával Hatadou Sakóval tovább fejlesztheti.
Szerintem jól megértjük majd egymást. Heti szinten jártunk kint franciaórákra, az idény elején még kettő is belefért, de ahogy sűrűsödött a program, csökkentek az óráink. Érdekelt a nyelv, ezáltal könnyebben ment a tanulás, de még így is nehéz volt összeegyeztetni a kézilabdával. Mondhatjuk, hogy rá voltunk kényszerítve a tanulásra, mert franciául folytak az edzések. A legjobb visszaigazolás az volt, amikor tavasszal Nada (Szöllősi-Schatzl Nadine – a szerk.) is csatlakozott hozzánk, és mindent el tudtunk neki magyarázni az edzéseken. Erre nagyon büszkék voltunk.
Igazi sztárcsapatban, BL-négyes döntőben is otthonosan mozgó együttesben szerzett értékes tapasztalatot.
Az már ősszel eldőlt, hogy nem Metzben folytatom a pályafutásomat, utána a megkeresések között kellett választanom. Igyekeztem mérlegelni az ajánlatokat és a legjobbat választani, de ahogy befutott a győriek érdeklődése, mindenkié hátrányba került.
Szerintem nincs olyan játékos, akinek ne lenne az az álma, hogy Győrbe kerüljön.
Főleg egy olyannak, aki itt nevelkedett, és a teljes gyerekkorát itt töltötte. Nagyon örülök, hogy megadatott ez a lehetőség, igyekszem élni vele.
Az első számú kihívó, a Fradi tovább erősödött a nyáron, minden idők talán legkeményebb bajnoksága elé nézünk. Egyetért?
Tisztában vagyok vele, hogy a magyar bajnokság mennyire nehéz tud lenni. A Debrecen is nagyon fel tudja szívni magát, a Mosonmagyaróvár is teljesen új csapattal indul, az Esztergom is megmutatta, hogy mit tud, úgyhogy nehéz évre számítok, de bízom a csapatban és abban, hogy minden célkitűzésünket el tudjuk érni.
A csapat célkitűzéseit ismerjük: mindenhol mindent megnyerni. De mik a saját, személyes ambíciói?
Először is szeretnék minél jobban beilleszkedni. Mondjuk, ezzel nagyon könnyű dolgom van, mert nagyon jó együttesbe érkeztem. A lányok nyitottak az újak felé, végtelenül segítőkészek. Mindennap a legjobbamat kell nyújtani a pályán ahhoz, hogy minél több lehetőséget kapjak a mérkőzéseken. Élnem kell az eséllyel, hogy tovább fejlődhessek.
Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok már fiatal játékos, de biztos vagyok benne, hogy még mindig tudok fejlődni és van is miben.
A válogatott is magasra tette a lécet a tavalyi Európa-bajnokságon szerzett bronzéremmel. Ennek fényében milyen világbajnokságra számít?
Kíváncsian várom az előttünk álló időszakot, mert várhatóan frissülni fog a keret, változik majd a csapat összetétele az előző évekhez képest. Érdekes lesz, hogy a fiatalok mennyire tudnak majd élni a lehetőséggel, miután tavasszal belekóstoltak a nemzeti csapatnál uralkodó hangulatba. Bízom benne, hogy ismét olyan csapatmorál alakul, amely sikerre éhes. Tisztában vagyunk vele, hogy magunknak tettük magasra a lécet az Eb-szerepléssel, viszont ezt semmiképp sem teherként kell megélnünk. Inkább felszabadultan szeretnénk játszani a világbajnokságon és minél jobban teljesíteni.
Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC