
Ilyet sem gyakran látni: könnyekig elérzékenyült José Mourinho – teljesen érthető okból (VIDEÓ)
A szabadszájúságáról és karcos stílusáról is ismert edzőlegenda ezúttal egy sokkal emberibb oldalát mutatta meg a nyilvánosságnak egy nagyon szomorú apropó okán.

Kedden a Porto edzőközpontjában tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében életét vesztette a portugál futball legendája, Jorge Costa.
Ezt is ajánljuk a témában

Az 53 évesen elhunyt portói klubigazgató játékosként tagja volt a portugálok 2000-ben Európa-bajnoki bronzérmes válogatottjának, a legendás, José Mourinho irányította Portót pedig csapatkapitányként vezette történelmi Bajnokok Ligája-győzelemig 2004-ben. A jelenleg a Fenerbahcénál edzősködő szakembert a Feyenoord elleni BL-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón kérdezték egykori vezéréről, Mourinho pedig nem tudta visszatartani könnyeit, miközben megindító módon beszélt néhai játékosáról.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett


„Jorge egyike volt azoknak, akik rendet teremtettek, hogy az edző nyugodtan dolgozhasson. Ez minden vezetőedző számára maga a tökély. Borzasztóan szomorú vagyok, a történetem egy darabkáját veszítettem el vele.
Most is azért vagyok itt, mert ha beszélhetne velem, azt mondaná, menj, csináld végig a sajtótájékoztatót, holnap pedig játszd le a meccset, nyerd meg és csak utána sírj! Ilyen ember volt Jorge, úgyhogy pontosan ezt fogom tenni...”
Jorge Costa váratlan halálával a portugál futball egyetlen hónap leforgása alatt a második megrázó tragédiát szenvedte el: július elején a Liverpool és a nemzeti csapat sztárja, Diogo Jota a testvérével, André Silvával együtt szenvedett végzetes autóbalesetet.
Ezt is ajánljuk a témában
„Örökre a mi 20-asunk…” – a Liverpool visszavonultatja Jota mezszámát (VIDEÓ)
A játékosok és a stáb közös megemlékezést tartott az elhunyt testvérpár családjával.

Nyitókép: ANDY BUCHANAN / AFP
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv









