Ez csak a jéghegy csúcsa – Gyulai Miklós a Mandinernek

Szükséges szintlépés volt a verseny Székes­fehérvárról Budapestre költöztetése? 
A mi ars poeticánk mindig is az volt, hogy a versenysporthoz hasonlóan minden szezonra megfogalmazunk célkitűzéseket az adott területekre. Ami a Gyulai-memorialt illeti, a léc eleve magasabbra került, már most azon kell agyalni, jövőre mivel tudunk majd többet adni a sportolóknak, a közönségnek. Az, hogy a verseny a tizenötödik kiírásra átkerült budapesti Nemzeti Atlétikai Központba, már önmagában jó alap, elvégre egy ilyen pedigréjű viadalhoz ez a megfelelő helyszín. És ezzel nem a hosszú székesfehérvári időszak érdemeit szeretném kicsinyíteni, ellenkezőleg, számtalan alkalommal megköszöntem a fehérvá­riaknak és Cser-Palkovics András polgármesternek, hogy befogadtak minket, és otthont adtak egy ilyen színvonalú és hangulatú világversenynek, amelynek, megkockáztatom, nem volt párja a nemzetközi atlétikában. Egyszerűen imádták a sportolók a családias atmoszférát, azt, hogy a versenyek előtt-után egyszerűen csak kimentek a sétálóutcára, beültek egy kávéra, csupa barátságos, mosolygós ember közé. Ha már azonban felépült egy olyan csodalétesítmény, mint az atlétikai központunk, akkor, úgy gondolom, egy Gyulai István Memorial-kaliberű versenynek igenis ez kell hogy legyen a méltó otthona.