Nem sikerült a felcsúti küldetés: búcsúzott Európától a Puskás Akadémia

Lamin Colley-t kiállították, Markek Tamás megint nagyot hibázott.

A Puskás Akadémia a hajrában tudott fordítani hazai pályán a Nyíregyháza ellen.
A hétközi Konferencia-liga búcsú után a Nyíregyházát fogadta a labdarúgó élvonal 2. fordulójában a Puskás Akadémia. A vendégek már a 2. percben vezetéshez jutottak Felcsúton Benczenleitner révén (0–1), majd Lukács egyenlítése után (1–1) a szünetre is előnnyel mentek, miután a félidő vége előtt Evangelou csúsztatott Dala kapujába (1–2).
Egészen a hajráig úgy tűnt, összejöhet a nyírségi bravúr, sokáig nem volt átütő erő a hazaiak játékában,
ám a 84. percben érkezett a csereként beállt Dárdai Palkó, aki álomszerű ollózással egyenlített (2–2),
majd három perccel később Fameyeh találata már három pontot ért a felcsútiaknak (3–2). A csereként beállt Pavlos Correa a hajrában egy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be, így emberhátrányban fejezte be a meccset a Spartacus.
Ezzel két forduló után továbbra is százszázalékos a felcsúti gárda és a tabella éllovasa, a nyírségiek egy ponttal a 8. helyen szerénykednek.
A másik vasárnapi délutáni mérkőzésen a Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 5–1-es győzelmet aratott az újonc Kisvárda vendégeként. Csütörtökön a Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójába jutott paksiak hamar előnybe kerültek, Szendrei remek kapáslövése nyomán. A hazai egyenlítés után Gyurkits megpattanó lövésével ismét a zöld-fehérek vezettek, majd Hahn duplázott, így 1–4-gyel vonultak pihenőre a csapatok. A korábbi gólkirály első találata előtt teljesen összezavarodott a hazai védelem... A hajrában aztán Pető megpattanó lövése állította be a végeredményt.
A paksiak alaposan elrontották ellenfelük jubileumát, ugyanis az újonc kisvárdai együttes 200. meccsét vívta az élvonalban.
Labdarúgó NB I, 2. forduló
Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus 3–2 (1–2)
Gólszerzők: Lukács (26.), Dárdai (84.), Fameyeh (86.) ill. Benczenleitner (2.), Evangelou (44.)
Kisvárda–Paks 1–5 (1–4)
Gólszerzők: Jordanov (24.) ill. Szendrei (5.), Gyurkits (26.), Hahn (35., 39.), Pető (85.)
(Mandiner/MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
Lamin Colley-t kiállították, Markek Tamás megint nagyot hibázott.
Fotó: képmentés/M4Sport