Több tiszteletet kértek a magyaroktól Németországban

A One Veszprém mindenáron hazacsábítaná Imre Bencét, de a THW Kiel vezetése nem nézi jó szemmel a nyomásgyakorlást.

A sportvezető és az egyesület útjai közös megegyezéssel válnak el.
Távozik a posztjáról Szabó Tamás, a Győri Audi ETO KC nemzetközi igazgatója. A sportvezető és az egyesület útjai közös megegyezéssel válnak el – számolt be róla a klub a hivatalos felületein.
Szabó Tamás 2010 óta dolgozott a győri klub menedzsmentjében. Másfél évtizedes pályafutása alatt a rutinos sportvezető több területen is ténykedett az egyesületnél,
aktív részese volt a háttérből a csapat eddigi összes (hét) Bajnokok Ligája-győzelmének, valamint 11 bajnoki és kilenc Magyar Kupa-címnek.
A klub nemzetközi kapcsolattartása mellett a hazai mérkőzéseken szpíkerként is dolgozott az Audi Arénában, emellett rendszeresen tolmácsolta az edzők és a játékosok nyilatkozatait a televízió közönségének.
„Hihetetlen utazás volt az elmúlt másfél évtized az ETO-ban – kezdte Szabó Tamás a klub hivatalos honlapján. – Rengeteget tanultam és sokat fejlődtem az évek során. Büszke vagyok, hogy aktív részese lehettem annak a folyamatnak, mely során jó csapatból korszakos, meghatározó, a világ legjobb női kézilabdacsapatává vált az egyesület. Legendás edzőkkel és világklasszis játékosokkal dolgozhattam együtt nap mint nap. Hálás vagyok minden mérkőzésért, minden itt töltött percért, hiszen nagyon sok élménnyel lettem gazdagabb. Mostantól új kihívásokat keresek, de az évtizedes kötelékek elszakíthatatlanok. Innentől távolabbról szurkolok majd a lányok sikeréért.”
Szabó Tamás a szurkolók szívéhez is közel állt, ez kiderül azokból a hozzászólásokból, amelyeket a drukkerek a klub Facebook-oldalára írtak a hírre reagálva.
„Nálam ő volt a sikerek arca, az állandóság” – kommentelte egyikük. „Óriási veszteség. A meccsek alatti szpíkerkedése és a munkája a mindennapokban nagyon fog hiányozni” – búslakodott egy másik szimpatizáns. „Az elvesztése nem lesz hasznára a csapatnak, sem annak imázsára” – jegyezte meg egy harmadik. „Hatalmas űrt hagy maga után, melynek betöltése szinte lehetetlennek látszó feladat” – írta egy negyedik.
Ne már… Körülbelül akkora ikonja volt a klubnak, mint sok valamikori játékos. Tényleg, mi folyik már itt!? És egy normális búcsút sem érdemel?
– tette fel a kérdést egy ötödik.
Nyitókép: gyorietokc.hu