Fantasztikus vívással világbajnoki döntős a férfi párbajtőrcsapat!

A japánok elleni finálé magyar idő szerint 15.40-kor kezdődik.

A férfi párbajtőrcsapat 12 év után szerzett érmet egy világbajnokságon; a női kardcsapat harmadik lett.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüstérmes, míg a magyar női kardcsapat bronzérmes lett a tbiliszi vívó-világbajnokságon, szerdán – számolt be a Magyar Távirati Iroda.
A magyar válogatott a hongkongiakat, a venezuelaiakat és a franciákat is meg tudta roppantani a mérkőzés egy adott szakaszában, így magabiztos győzelmekkel, remek vívással jutott el a döntőig, melyben a japánokkal került szembe. Az ázsiaiakat a tavalyi olimpia fináléjában Siklósi Gergely hosszabbításban adott találatával sikerült felülmúlni. Az utolsó asszóban Kano Koki volt akkor az ellenfele, aki Párizsban előzőleg nyert egyéniben. A japánok klasszisa a georgiai vb-n is aranyérmes lett egyéniben, mégpedig éppen Siklósi elől elhalászva a győzelmet – hosszabbításban esett tussal.
Az olimpiai bajnokok közül ezúttal is ott volt a magyar csapatban Siklósi Gergely, illetve Koch Máté, valamint Andrásfi Tibor, s az együttes Keszthelyi Zsomborral egészült ki. A döntőig mindenki hozzátette a maga részét a győzelmekhez, Siklósi és Koch végig vívott, Andrásfi és Keszthelyi egymást váltva jutott szerephez. A japánok összeállítása ugyancsak háromnegyed részben egyezett meg az olimpiaival.
A döntő az ázsiaiak elképzelése szerint alakult, két szoros asszó után Koch, majd Andrásfi is háromtusos vereséget szenvedett, a japánok pedig ezen a szinten komolynak számító előnybe kerültek. Jól is gazdálkodtak vele, miközben a magyarok nem voltak elég élesek, nehezen tudtak tusokat adni. A következő két asszóban minimálisan csökkent a különbség, de a remény akkor csillant fel reálisan, amikor Koch 7–4-re verte Komatát. Csakhogy Andrásfit ezután négyszer találta el Jamada, magyar tus pedig nem született. A 20–27-ről induló utolsó asszóban pedig Siklósinak nem volt esélye a fordításra Kanóval szemben. Ez a párharc 15–18-cal zárult, így a japánok 45–35-re nyertek.
Legutóbb 2013-ban szerzett magyar párbajtőrcsapat érmet világbajnokságon: Budapesten a mostani szövetségi kapitány, Boczkó Gábor, valamint Imre Géza, Rédli András és Szényi Péter alkotta a győztes csapatot.
A férfi párbajtőrözők a hatodik magyar dobogós helyezést harcolták ki a georgiai világbajnokságon: korábban ezüstöt nyert egyéniben Siklósi, valamint a Szilágyi Áron, Rabb Krisztián, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállítású férfi kardcsapat, illetve bronzot a tőröző Szemes Gergő, továbbá a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott és a Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta alkotta női kardegyüttes.
VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (TBILISZI)
FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPATVERSENY (46 együttes)
A 32 között
Magyarország–Angola – mérkőzés nélkül
A 16 között
Magyarország–Hongkong 42–27
Negyeddöntő
Magyarország–Venezuela 45–24
Elődöntő
Magyarország–Franciaország 45–35
Döntő
Japán–Magyarország 45–35
Ezt is ajánljuk a témában
A japánok elleni finálé magyar idő szerint 15.40-kor kezdődik.
BRONZÉRMES A NŐI KARDCSAPAT
Az előző két világbajnokságot megnyerő magyarok a németek és a bolgárok legyőzésével jutottak el szerdán az elődöntőig, ahol négy találat különbséggel kikaptak az idei Európa-bajnok franciáktól – számolt be a Magyar Távirati Iroda.
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal került szembe a Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta négyes. Az ellenfélnél ott volt a kétszeres egyéni világbajnok Emura Miszaki, mellette Kaneko Juina és Ozaki Szeri vívott a fináléban, Szano Jui pedig kívülről figyelte a történéseket.
Szűcs 5–1-es győzelemmel kezdett, majd Pusztai nem találta a ritmust Emurával szemben, 9–3-ra kikapott. A folytatásban Katona vívott a helyén. A következő négy párharcot a magyarok nyerték, és a második kört követően 30–21-re vezettek. Katona döntetlennel folytatta, Battai 5–2-re verte Kanekót, Szűcs pedig egy 6–5-ös vereséggel oldotta meg a mérkőzés lezárásának nehéz feladatát.
A bronzérem „jutalmaként” felhangzott az Omega együttes Gyöngyhajú lány című dala, a magyarok pedig önfeledten ünnepeltek.
A női kardozók az ötödik magyar dobogós helyezést harcolták ki a tbiliszi vb-n: korábban ezüstöt nyert a párbajtőröző Siklósi Gergely, valamint a Szilágyi Áron, Rabb Krisztián, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállítású férfi kardcsapat, illetve bronzot a tőröző Szemes Gergő, továbbá a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott.
NŐI KARD, CSAPATVERSENY (27 együttes)
A 16 között
Magyarország–Németország 45–39
Negyeddöntő
Franciaország–Kína 45–31
Magyarország–Bulgária 45–38
Dél-Korea–Egyesült Államok 45–44
Japán–Spanyolország 45–44
Elődöntő
Franciaország–Magyarország 45–41
Dél-Korea–Japán 45–36
Bronzmérkőzés
Magyarország–Japán 45–34
Képek: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA