Ezért nem igazolt a Fradiba a magyar válogatott játékos

2025. július 30. 20:16

Több csapat is szerette volna a soraiban tudni.

2025. július 30. 20:16
null

Ahogyan arról a Mandiner is beszámolt, Szappanos Péter a Puskás Akadémia labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Egy adott pillanatban úgy tűnt, a Ferencvárosban is kiköthet – ezzel kapcsolatban az M4 Sport a kapus menedzserét, Schultz Leventét kérdezte.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint írtuk, Szappanost a hírek szerint a Ferencváros is szívesen látta volna a soraiban, de kedden fordulatot vett az ügye, s végül a Puskás Akadémiához igazolt, ahol első számú kapusként számolnak vele.

„Eseménydús időszak van mögöttünk – mondta az M4 Sportnak Schultz Levente. – Először is szerződést kellett bontanunk a szaúdi csapattal, három-négy hétig húzódott az ügy, végül július 15-én sikerült közös megegyezéssel megállapodnunk. Onnantól élesedett a helyzet, egyre több lehetőség vetődött fel a lehetséges folytatással kapcsolatban, hiszen Péter szabadon igazolhatóvá vált. Haraszti Zsolttal, a Paks sportigazgatójával folyamatos kontaktban voltam, ezúton is szeretném megköszönni nekik azt a másfél évet, amit náluk töltött Péter. Kiemelkedő eredményeket értek el közösen, mindkét fél profitált az együttműködésből, a Paks kétszer végzett dobogón a bajnokságban, illetve kétszer lett kupagyőztes, Péter mindkétszer a Magyar Kupa-döntő legjobb játékosa lett. Ráadásul a klub egyszer jó áron értékesítette, majd kölcsönbe vissza is kapta. 

Péter nagyon közel állt ahhoz, hogy ismét a tolnaiaknál folytassa, természetesen első számú kapusként számoltak volna vele, ismeri a közeget, van egy nagyon erős érzelmi kötődés. Haraszti Zsolt hosszú távú projektben gondolkodott Pétert illetően, de menet közben olyan magyar klubok is bekapcsolódtak a versenyfutásba, amelyek anyagilag jobb feltételeket ajánlottak.”

A Ferencváros is képbe került.

A Fradi valóban elgondolkodtatta Pétert, viszont végig ott lebegett a szeme előtt, hogy barátja, Dibusz Dénes – aki 11 éve őrzi az FTC kapuját, csapatkapitány és a válogatott első számú kapusa – személyében komoly konkurenciája lett volna. Hiába ápolnak jó viszonyt, természetesen Dénes nem adta volna ajándékba a lehetőséget, hiszen amit felépített és elért, az nem magától jött. Ennek fényében, ha a Ferencvárost választja Péter, benne lett volna a pakliban a kevés játéklehetőség, de ő is ambiciózus, minél több meccset akar a kapuban tölteni, így kettejük közül valaki rosszul járt volna.

Többször átrágtuk a helyzetet, bevallom, nem tudtam volna teljes mellszélességgel támogatni ezt az opciót, hiszen mindkét kapust én képviselem. Ettől függetlenül a Ferencvárosról van szó, minden játékosnak ott van a fejében, hogy ha a Fradi hív, akkor nagyon nehéz nemet mondani. Voltak egyeztetések, melyek során beszéltünk a szerződés részleteiről, de időközben a Puskás Akadémia is bekapcsolódott” – árulta el a Szappanos menedzsere, aki hozzátette, szakmailag hatalmas elismerés ügyfele számára, hogy az NB I előző kiírásának első, második és harmadik helyezettje is képben volt.

A Puskásnál hamar egyértelművé vált, hogy Tóth Balázs sportigazgató és Hornyák Zsolt vezetőedző is nagyon bízik Péterben, meg akarták szerezni és kulcsemberként tekintenek rá. Az elmúlt években a Puskás Akadémia folyamatosan jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, állandóan harcban van a dobogóért”

– jelentette ki Schultz.

Fotó: puskasakademia.hu

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!