Egészen bizarr doppingügy ért véget a hét elején a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), ahol végül elfogadták az olimpiai ezüstérmes Ysaora Thibus nem mindennapi magyarázatát, így felmentették a vádak alól.
A francia tőrvívónak még tavaly januárban találtak tiltott szert a szervezetében, ami miatt februárban fel is függesztették a versenyzési jogát, ám a párizsi olimpián ennek ellenére elindulhatott. Ez úgy eshetett meg, hogy
a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) elfogadta a hazai játékokra készülő sportolónő elsőre meglehetősen gyengécskének hangzó védekezését, mely szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó osztarin akkori párjától, egyben edzőjétől, az amerikai Race Imbodentől került a szervezetébe csókolózás útján – a hivatalos magyarázat szerint az amerikai tréner saját tudtán kívül szedett olyan táplálékkiegészítőt, amely tartalmazta a szóban forgó tiltott szert...
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ellenben nem fogadta el a FIE kétségkívül életszerűtlennek tűnő döntését, hanem egyből a CAS-hoz fordult, és négy évre szóló eltiltást kért a versenyzőre. Hiába, a lausanne-i székhelyű szervezet ugyanis most utóbbinak adott igazat. A Thibus mintáin elvégzett toxikológiai vizsgálat jelentése, ha lehet, még az eredeti sztorinál is abszurdabb:
a szakértői indoklás szerint a svájci laborban elvégzett elemzés alapján az Imboden által beszedett adag kimutatható mennyiségű osztarint hagyhat a nyálban, amely elegendő lehet ahhoz, hogy ismételt csókokkal átkerüljön a másik személyre.”