Dibusz Dénes minden fradistát visszarántott a földre: „Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni”

2025. július 31. 08:36

A Ferencváros kapusa úgy véli, egyértelműen fejlődniük kell ahhoz, hogy feljuthassanak a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára.

2025. július 31. 08:36
null

A Ferencváros labdarúgócsapata a 2–1-es idegenbeli siker után itthon 4–3-ra nyert az örmény Noah ellen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, így kettős győzelemmel jutott tovább a harmadik fordulóba, nem mellesleg biztossá vált, hogy ősszel sorozatban a hetedik évben is szerepelhet majd valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

Mindezek ellenére Dibusz Dénes, az FTC kapusa úgy véli, sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy a BL-ről álmodhassanak, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy egy nemzetközi meccsen ennyire szellősen védekezzenek.

„Kétszer ennyit is lőhettünk volna, hiszen sokszor odaértünk az ellenfél kapuja elé. A nagyobb baj az, hogy négy rúgott gól kellett a győzelemhez – mondta a Fradi csapatkapitánya az M4 Sportnak.

Egyértelmű, hogy fejlődni kell, ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni. 

Előre megvan a potenciál a csapatban, ha a védekezést is össze tudjuk tenni, a következő körben is meglesz az esélyünk a továbbjutásra.”

Ezt is ajánljuk a témában

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője hasonlóképp vélekedik, mint Dibusz: a négy szerzett gólnak természetesen örül, a három kapottat viszont sokallja.

„Örülök a négy szerzett gólnak, mert ahogyan a szurkolóink, úgy én is azt szeretem, ha minél többször vagyunk eredményesek. Persze a három kapott gól elkerülhető lett volna, ugyanakkor a védekezés csapatmunka, sokan nem értik, hogy ez nem csak a védőinken múlik. Vannak új játékosaink is, nekik még szükségük van egy kis időre, de biztos vagyok benne, hogy minél több mérkőzésen lépünk pályára, annál jobban összeáll majd a játékunk” – mondta az MTI kérdésére Keane a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Az FTC-re a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a bolgár Ludogorec vár. A párharc első meccsét a jövő héten idegenben játssza a Fradi, míg a hazai visszavágóra egy héttel később, augusztus 12-én kerül sor.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / Hegedüs Róbert


 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marhagulya
2025. július 31. 10:03
Dénes, Te sem voltál ihletett formában.
wadcutter
2025. július 31. 09:50
Olyan volt a védelem, mint egy átjáróház, még elképzelésük sem volt semmiről. Szerintem nem voltak leosztva a szerepek. Szerencsére a csatárok tették a dolgukat, bár Josephnek passzolnia kellett volna Barnihoz a 66. percben a kapu előtt. Na mindegy, hajrá Fradi!
zakar zoltán béla
2025. július 31. 09:22
Nem baj!.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!