Lipcsei Péter nagy mellénnyel járhat – és nem elsősorban azért, mert hosszabbított vele a Fradi

2025. június 16. 17:50

Az 53 éves szakember a továbbiakban is marad a másodosztályú Soroksár vezetőedzője.

2025. június 16. 17:50
null

Továbbra is a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros alkalmazásában marad Lipcsei Péter, aki nyolc éve a zöld-fehérek fiókcsapata, a Soroksár SC vezetőedzője.

Hétfő délután a klub a honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel, aki játékosként 649 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, és szerzett 170 gólt, amivel csúcstartó a Ferencvárosnál. Pályafutása alatt négyszer (1992, 1995, 2001, 2004) nyert bajnokságot, hatszor (1991, 1993, 1994, 1995, 2003, 2004) Magyar Kupát, majd 2010-es visszavonulása után 2014-ig a Ferencváros II, míg 2014 és 2017 között a klub U21-es csapatának edzője volt.

Hétfői szerződéshosszabbításával eldőlt, hogy 

marad az NB II-ben szereplő Soroksár SC vezetőedzői posztján, amelyet 2017. június 20-a óta tölt be.

Lipcsei Péter a FradiMédiának adott nyilatkozatában a Soroksárnál betöltött feladatköre mellett Tóth Alexről is beszélt, aki tavaly ősszel még rendszeresen játszott a kezei alatt a másodosztályban, most pedig már alapembere az FTC-nek, sőt a magyar válogatottban is szerepelhetett már.

Már (Pascal) Jansennek is ajánlottuk Alit, hiszen egy szenzációs labdarúgó, és ezt be is mutatta. Kiemelkedett már nálunk az NB II-ben, ősszel végigjátszotta mind a tizenöt-tizenhat mérkőzést a kupával együtt, és nagyon jól futballozott. Jött egy új edző, és megkapta azt a lehetőséget, amivel élt is, úgyhogy most nagy mellénnyel járunk, mert nyilván örültünk, hogy (Kaján) Norbi és Ali is ilyen jól mutatkozott be a Fradiban

– dicsekedett Lipcsei.

 

A nyitókép forrása: fradi.hu

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!