Még csak 18 éves, de már a visszavonulásról beszélt az egyik legnagyobb sztár – elmondta, mikor hagyná abba

2025. május 30. 05:44

Luke Littlernek nem sikerült a címvédés, Luke Humphries nyerte az idei Premier League-et.

2025. május 30. 05:44
null

Csütörtök este a londoni O2 Arénában rendezték az idei darts Premier League-sorozat négyes döntőjét, amelyben három angol játékos, Luke Humphries, Nathan Aspinall és a címvédő Luke Littler mellett a walesi Gerwyn Price volt érdekelt. A hétszeres bajnok Michael van Gerwen ebben az évben nem jutott be a legjobb négy közé, miután az alapszakasz tizenhat versenyéből egyet sem nyert meg, és csak a tabella ötödik helyén végzett (Chris Dobey lett a hatodik, Rob Cross a hetedik és Stephen Bunting a nyolcadik).

Az első elődöntőben a ligaszakaszt rekordot jelentő 45 ponttal megnyerő Littler tíz leg után még 6–4-es hátrányban volt Price-szal szemben, de aztán fordított ellene, és 105 ponthoz közeli átlaggal (104.64) 10–7-es győzelmet aratott, míg a másik ágon Humphries csaknem 106 pontos átlaggal úgyszintén 10–7-re nyert Aspinall ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

A döntőt tehát a két Luke, az alapszakaszban hat versenyen diadalmaskodó Littler és a három fordulót megnyerő Humphries vívta egymással. Nem túlzás kijelenteni, a fináléban a világ jelenlegi két legjobb játékosa csapott össze (nem mellesleg az elmúlt két év két világbajnoka), akik az idei PL-ben ezt megelőzően már nyolcszor találkoztak, és ötször Littler győzött.

A meccs elején a fiatalabbik Luke 3–0-ra elhúzott, de Humphries a hatodik legben egy 130-as kiszállóval egyenlített (3–3). Ezt követően megint Littler került kétleges előnybe (5–3), ám a világranglista éllovasa sorozatban megnyert négy játékkal fordított (5–7), és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet (8–11).

 

„Ez a siker a világot jelenti számomra, ez volt az, ami még hiányzott – nyilatkozta a meccset követően Humphries, aki Phil Taylor, Gary Anderson és Van Gerwen után negyedikként mondhatja el magáról, hogy a világbajnokságot, a World Matchplayt (a vb utáni legrangosabb torna) és a Premier League-et is megnyerte legalább egyszer. – Ha nem szerzek több címet, akkor is elégedett lehetek, mert a három legkeményebb versenyt bezsebeltem már. A világbajnokság nagyon rangos, de a Premier League-et a legnehezebb megnyerni, mert az itt nem fér bele, hogy négy vagy öt gyengébb heted legyen. Tizenhat héten át kell jól teljesítened és a legjobb formádat hoznod.”

Humphries viccesen megjegyezte, most már akár vissza is vonulhatna, hiszen mindent elért a sportágban, 

de aztán gyorsan leszögezte, esze ágában sincs abbahagyni, mert még több trófeát akar nyerni, és a világbajnoki címet is szeretné visszaszerezni.

A jövőbeli visszavonulásáról a londoni négyes döntő előtt a 18 éves Littler is kénytelen volt nyilatkozni, mert riválisa és jó barátja, Nathan Aspinall néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy szerinte a regnáló világbajnok öt éven belül befejezheti a játékot.

„Igen, hallottam már ezt, de nem tudom, honnan vette. Ne aggódjatok, tíz év múlva is itt leszek még – felelte Littler. – Szürreális lenne már most a visszavonulásra gondolni. 

Ha tizenhat világbajnoki címet nyerek, mint Phil Taylor, akkor majd abbahagyom, de jelenleg nem ezen jár az eszem.

Minden az érzéseiden múlik, és én biztos vagyok abban, hogy még hosszú ideig versenyezni fogok.”

Ha egyébként Littler legyőzte volna csütörtökön Humphriest, akkor Taylor és Van Gerwen után ő lehetett volna a harmadik játékos, aki megvédi a címét a Premier League-ben (az angol ikonnak ez háromszor, míg a holland kiválóságnak négyszer sikerült).

Luke Humphries először lett a Premier League bajnoka / Fotó: PDC

DARTS PREMIER LEAGUE
NÉGYES DÖNTŐ (London)
ELŐDÖNTŐ
Luke Littler (angol) (104.64)–Gerwyn Price (walesi) (95.37) 10–7
Luke Humphries (angol) (105.81)–Nathan Aspinall (angol) (101.76) 10–7

DÖNTŐ
Luke Littler (angol) (100.29)–Luke Humphries (angol) (97.86) 8–11

A nyitókép forrása: PDC

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remete
2025. május 30. 07:37
A genetikai lottót viszont nem ő nyerte meg, a tippem olyan 45 volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!